Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1925-1926 (HU-ELTEL 8.a.1.)

1926. január 26.

- a _ Négyesy ny.r.tanár stiláris módosítást javasol, melyet a Kar elfogad, továbbá javasolja, hogy a hallgatási engedély a magyar irodalomra és tor_ téneiemre is kiterjesztessék, mert magyar nemzeti érdeknek tartja, hogy az intexiigenei£ vezetésére hivatott egyének ezen két tudomány, ágból kiáradó nemzeti szellemmel átitatva legyenek. PrÖhie ny.r.tanár Wilson egy szavára hivatkozva Méhely ny.r.ta­nár javaslata mellett szól, és bi_ zonyitja, hogy a Talmudon kivül, melynek tanait a modern zsidóság Úgysem követi, Mózes könyveiben is ugyanaz a sivár erkölcsi nézet uralkodik, amit zsidó idézetekkel támogat. ?etz ny.r.tanár szerint a bi­zottság saját kebelében is foglalko­zott más tárgyak hallgatásának kér­désével. A felfogás azonban ügy ala­kult ki, hogy miután a rabbihall­gatókat nem a magunk jószántából hivtuk ide, hanem ok kényszeritik ki az előadások hallgatását, csak olyan rr f* előadásokra bocsássuk okét, melyekre szükségük van. Hogy a magyar történet és irodalom hallgatása még nem itat át nemzeti szellemmel, erre a prole, tárdiktatura idejéből példákat, köz­tük főként Kunfi Zsigmond példáját hozza fel. A numerus clausus.törvény célja a magyar ifjúságot a konkurren.

Next

/
Oldalképek
Tartalom