Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1924-1925 (HU-ELTEL 8.a.30.)

1925. június 3. választó ülés

5 szives barátságukban és jóindulatuk­ban a Jövőben is. » Az elhangzott beszéd után dr.Fröhlich Izidor ny.r.tanár a le- lépő Dékánt úgy a maga, mint az egész kar nevében szive mélyéből üdvözli. Hálás köszönetét fejezi ki azért a buzgó és nagysikerű tevékenységért, melyet a Dékán működésének hivatali éve alatt kifejtett. Rámutat a korűl_ tekintő, de egyszersmind helyes mű­ködésre, mellyel a Dékán gondosko. dott, hogy az egyes tanszékek igén­nyel a lehetőség szerint teljesülje, nek, a karban pedig az összhang érvé_ nyesüljön. A bölcsészeti kar képvise­letét a lelépő Dékán kifelé is a legnagyobb elismerésre méltó módon végezte. Mindezekért a kar nevében ismételt köszönetét mond neki és kivánja, hogy a Jövőben mint prodékán és professzor továbbra is teljes ero_ A* ben és teljes sikerrel működjék. Ezek után az elnöklő Dékán elrendeli az uj dékán választására a titkos szavazást. A szavazás megtörténte e- lott dr.Némethy Géza, dr.Bugarszky István és dr. Mahler Ede felszólalásuk­ban arra kérik a kart, hogy amennyiben a kar egyes tagjai a választásnál esetleg reájuk gondolnának, a rész­letesebben kifejtétt okok követkéz- tében személyüktől tekintsenek el. A megejtett titkos szava­zás eredménye a kövfetkezcT:

Next

/
Oldalképek
Tartalom