Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1919-1920 (HU-ELTEL 8.a.25.)

1920. június 24. XI. rk

gyobb szám eshetnék. Kérni kellene a kormányt, hogy a numerus elausus kérdésének szabályozásával egyide­jűleg helyezze hatályon kivül a Károlyi kormánynak azt a rendelkezését, hogy a nőhallgatók mind idekerül­hetnek. • TUZSON ny.r.tanár;szerint a minisztérium nem csak a szám megállapitását kivánja, hanem irány­elveket is. A fölvevő fórumnak az lesz a hivatása, hogy megáilapitsa, kit vegyen föl, nem pedig az, hogy kit zárjon ki. Kéri az igazoló bizott­ság javaslatának elfogadását. MÉHELY ny.r.tanár;Miután az igazoló bizottság tervezetét a Kar legtöbb tagja csak most hallotta először s igy alapos előkészület nél­kül alig tudhat hozzászólni, java­solja, hogy az igazoló bizottság ja­vaslata sokszorosittassék és a Kar tagjai között szétosztassék. A hatá­rozathozatalt pedig ennek megfelelő- leg halasszuk el a következő ülésre. FRŐHLI0H ny.r.tanár: Hozzá­járul Méheiy inditványához és ajánlja, hogy a miniszteri leirat megérkezése előtt ne határozzunk. A Kar a megejtett szavazás alap­ján Méhel$ ny.r.tanár halasztási inditványát szótöbbséggel elfogad ja. í 4 7/. ELNÖK: Jelenti, hogy Méhelf és Tuzson-ny.r.tanárok több index aláirását megtagadták egyben fölkéri őket, hogy^szabályzatnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom