Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 7.a.77.)

1974. március 19. V. rendes ülés folytatása

Önéletrajz 1921. november 12-én születtem Vasszentmihály on. Szü­leim földműveléssel foglalkoztak. A hat elemit szülőfalum­ban végeztem. Szerettem volna továbbtanulni, de erre nem volt lehetőségem. 13 éves korom óta dolgozom. Voltam mező- gazdasági munkás, útépítésnél, építkezésnél napszámos. 1942-44-ben utkapáréként foglalkoztatott a Szombathelyi Ál- lamépitészeti Hivatal. 1946-47. végéig egy fa kereskedőnél könyvelő-adminisztrátorként működtem, 1349. őszéig alkalmi vagonrakodó munkás voltam. 1942-45. években magánúton végeztem el a polgári is­kola I-IV. osztályait, majd 1946-ban különbözeti vizsga le­tétele után beiratkoztam a dolgozók gimnáziumába. 1949. jú­niusában jó eredménnyel érettségiztem és még ez év szeptem­berében - sikeres felvételi után - beiratkztam az ELTE Jo­gi Karára. 1953-ban fejeztem be egyetemi tanulmányaimat. Ezt követően a KDB-nél nyertes elhelyezést. Innen áthelyeztek az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékére. 1959* februárjáig mint tanársegéd, 1959. februártól 1963. augusztus 1-ig mint adjunktus dolgoztam, az emlitett időponttól megbí­zott docens, illetve kinevezett docensi beosztásban dolgozom. 1962. szeptember 28-án megvédett kandidátusi disszertáció alapján elnyertem a jogtudományok kandidátusa fokozatot. 1972. február 1-től az ELTE Állam- Tanszékének vezetője vagyok. ás Jogtudományi Kara Büntetőjogi 1957-ben nősültem. Két gyermekem van. Feleségem az ’Óbuda Mezőgazdasági-Kertészeti Termelőszövetkezet vezető jogtanácso­sa . 1$50 éta rendszeresen végzek társadalmi munkát. 1970 éta az MSZMP ELTE Állam- ás Jogtudományi Kar pártszervezetének part­éit к ára vagy ok. Emellett az Egyetemi Tanács, a Kar Tanács és az ELTE PB tagjaként is végzek társadalmi munkát. 1946 óta tagja vagyok a Pártnak /МКР, МЭР, MSZMP/; Budapest, 1974. február 28. Dr. Pintér Jenő s.k. egyetemi docens

Next

/
Oldalképek
Tartalom