Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 7.a.76.)
1974. január 15. IV. rendes
abban, hogy az ideális arcképet alakitsák ki, eat a akari á к célt legfeljebb meg шр* közelíteni. Ha azután ebből a törekvésből a társadalomnak is haszna van, akkor társadalmilag is értékelni lehet ezt a tevékenységet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az adományozott kitüntetéssel társadalmilag is pozitivnek értékelte azt a 21 évet, amelyet a Karon munkával töltött el. Az értékeléshez azonban szükség volt arra is, hogy a Kar ilyen irányú előterjesztést tegyen, tehát tulajdonképpen © Kar részéről történt az eliianerés. Ezért most, amikor pályafutását bevégezte és annak ilyen szép a befejezése, hálásan megköszöni mindazoknak, akik megbecsülésükben, rokonszenvükben és elismerésükben részesitették, az iránta tanúsított jóindulatot és kivánja, hogy a Kari Tanács minden tagja, az Állam- és Jogtudományi Kar minden oktatója és dolgoaója jó erőben és egészségben végezze további munkáját, sok sikert kiván. /Élénk taps./ Dr, Takács Imre dékán felteszi! a kérdést, elfogadja-e a Tanács a meghívóban közölt napirendi javaslatot. A Tanács a napirendi javaslatot egyhangúlag elfogadta. Az első napirendi pont az 1973« óvj hallgatói tudományos pályázatok dijának átadása. Dr. Takács Imre dékán előadja, hogy a pályamunkák jutalmazásához különböző országos hatáskörű szervek, főhatóságok is hozzájárultak, ami elősegíti, hogy az eredmények a jövőben még tovább fejlődjenek. Örül annak, hogy egy*“e&y kitűzött pályatételre több dolgozat is beérkezett. Kéri a tanszékek további aktiv támogatását ehhez a munkához, Felszólítja a dijakban részesülő hallgatókat, hogy folytassák tudományos munkájukat. Átnyújtja a kiemelt első dijat Hódos Jenő V. évf. levelező hallgatónak, továbbá a rendes első dijat Mezey Barna II, évf. nappali tagozatos, Pokol Béla II, évf, nappali tagozatos és Szabó Erika V. évf, nappali tagozatos hallgatónak. Átnyújtja a második dijat Lányi Tamás II. évf. nappali tagozatos, Berki Beates Zoltí& II. évf. frjpc nappali tago-