Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 7.a.73.)

1972. július 3. VI. rendes

акког az legyen konkrét; és bizonyított. A maga részéről arra fog szavazni, hogy Tafler megkapja a diplomát. Dr. Madarász 1‘ibor azzal indokolja felszólalását, hogy Tafler Orosházán egy többszáz munkást foglalkoztató gyár tulajdonosa, tehát tőkés volt, a másik pedig, hogy 1949-ben elhagyta az országot. Ezzel kirí a többi java­soltak közül. Ha az az elvi álláspont, hogy mindenki kapjon ilyen diplomát akit háborús vagy népellenes bűn­cselekmények miatt nem Ítéltek el, akkor adjuk meg neki, de ez elvi kérdés. Dr. Sárándi Imre dékán elrendeli a nyilt szavazást az összes arany, gyémánt és vas diplomákra vonatkozó ja­vaslat felett, kivéve Tafler ügyét, amelyben titkos szavazást rendel el. A Tanács egyhangúlag javasolja dr. Beck Salamon, dr. Havas Ferenc, dr. Czakó Zsigmond számára vasdiploma, dr. Láng Viktor és dr. Szilágyi Dezső számára gyémánt diploma, dr. Balázs István, dr. Bonta /Braun/ Bertialan, dr. Dolán- szky Ferenc, dr. Lmst László, dr. Godnautz Károly, dr. Gordon /Glück/ Miklós, dr. Hazslinszky István, dr. Kiss László, dr. Kunos Alaaár, dr. -bigeti Andor, ar. Pékh Gyula, dr. Ratkovszky Károly, dr. Szabó Endre, dr. Thoma Jenő, dr. Vargha Pál számára arany oklevél kiadását. A Tanács 15 szóval 6 ellenszavazattal szemben in­dítványozza dr. Tafler Elek számára arany oklevél adományozását. A következő napirendi pont: javaslat Népköztársasági Tanulmányi ösztöndíj adományozására. Dr. Sárándi Imre dékán bejelenti, hogy a tanulmányi osztály előkészítette az anyagot és a javaslatokat az indokolással együtt és azokat a Tanács tagjai sok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom