Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1963-1964 (HU ELTEL 7.a.62.)

1963. október 29. II. rendes

11 ­ismételnie. Amennyiben a hallgató az ismételt államvizsgán egy vagy -he az államvizsga háromnál több tárgyból áll - kát tárgyból vizs­gázik sikertelenül, még egy alkalommal, utoljára kísérelheti meg a Javító államvizsga letételét. 74. A Javító államvizsga legkorábba a sikertelen vizsgát követő, az ismételt államvizsga pedig legkoráboen a sikertelen vizsgát hét hónap máivá követő államvizsga időszakban tehető le. 75. Az a hallgató, aki в másodszori Javító államvizsgán vizsgázott sikertelenül, illetőleg az ismételt államvizsgán egynél több vagy -ha az államvizsga háromnál több tárgyból áll - kettőnél több tárgyból vizsgázott sikertelenül, továbbá, hal az ismételt állam­vizsga után tett Javító államvizsgája sikertelen, oklevelet nem kaphat. — 76. Az utóvizsgák lebonyolítására, valamint az eredmények elbírálás­áéra a rendes vizsgákra vonatkozó szabályok az irányadók. Az utóvizsgán kapott érdemjegyet uv. Jelzéssel kell beírni a lecke­könyvbe /pl. uv. közepes/. 77. A hallgató tanulmányai folyamán egyszer ismételhet félévet és ezenkívül a nappali és az esti tagozaton egyszer, a levelező tagozaton kétszer kaphat elmaradt tanulmányainak pótlására évki­hagyást. Betegség következtében vagy dékáni engedéllyel megszakí­tott félév ájrakezdése nem számít ismétlésnek. 78. Az ismétlő hallgatót a dékán az. illetékes tanszékvezetők véleménye alapján egyes tárgyak hallgatása és vizsgái, illetőleg egyes gya­korlatok alól felmentheti. D/ Fegyelmi szabályzat I/ Fegyelmi vétségek 79- Fegyelmi vétséget követ el az a hallgató, aki a/ a Magyar Népköztársaság törvényes rendje ellen vét* b/ a tanulmányi és munkafegyelmet, a felsőoktatási intézmény rendjét megsérti /ismételten igazolatlanul késik, illetőleg mulaszt, az előadásokat, a gyakorlati foglalkozásokat, társai tanulmányi munkáját zavarja, az intézmény szerveinek utasí­tásait, a tanulmányi és fegyelmi szabályzatot ás más, a hall­gatókra kötelező előírásokat megszegi*,/ e/ a szocialista erkölccsel ellentétes magatartást tanúsít /a társadalmi tulajdont rongálja vagy társai vagyontárgyait éltulajdonítja - amennyiben ezek a cselekmények bűntettnek nem minősülnek-, a tanulmányi ellenőrzések alkalmával jogosulatlan segédeszközöket vesz igénybe, a felsőoktatási intézményt vagy annak egyes szerveit fontos személyi vagy családi körülményei­ről megtéveszteni törekszik, az intézmény oktatójával vagy más dolgozójával szemben tiszteletlenül avagy hallgatótársai- val szemben sértő módon viselkedik, botrányos magatartást ta­násít, a kedvezményes ellátás igénybevételére jogosító utalvány- nyal visszaél stb./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom