Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1959-1960 (HU ELTEL 7.a.58.)

1960. február 13.

- 4 ­■91 kifejteni, ezért fejti ki itt. Természetes, hogy Korom Mihálynak sok­kal több érdeme van, ** Dr. Sarlós Márton: Azok alapján, amelyeket Eörsi most mon­ballagási dott, hogy nem mondott sémi olyant Harmathy a toxüabíi beszédében, ami baj lett volna, %azt tudja mondani, hogy csak annyira van esze, hogy olyant nem mond. /"Azzal búcsúzott a hallgatóktól, hogy "legyünk jó magyarok". Ebben <5 politikai tendenciát lát. Kern lát indokot arra, hogy a pártszervezet javaslatától eltérjünk. Az ilyen értelmiséginek a hájjal kenegetését nem tartja helyesnek.-A pártszervezet javaslatához csatlakozik. Dr. Szabó Imre: Kettőt ismer a javasoltak közül. Korom Mi­hályt és %rmathy Attilát. A legnagyobb örömmel megszavazza Korom \ , Mihályt, ezt minden szempontból kitűnőnek tartja. Harmathyval kap­- i csolatban: itt elég rosszul tevődnek fel a kérdések. Azt, hogy vala­ki érdemes-e erre az érdeméremre, nem az dönti el, hogy bűnei vannak-e vagy bűnei nincsenek. Az a benyomása, hogy az emberek megitélését annál egy fokkal magasabbra kell helyezni, mint a balla­gási beszéd alapján. Harmathyval szemben semmi kifogás nem merült fel, megfelelő a követelményeknek, azonban ez nem jelenti azt, hogy a kitühtetést neki meg kellene adni. Beszélgetett vele azért, hogy esetleg ne helyezzék-e el a Jogtudományi Intézetbe. Nagyon rendes és tisztességes embernek tartja, azonban az a benyomása, hogy politikai­lag semmi érdeklődése nincsen, vagy alig van. ü a Jogtudományi Intézet­be sokkal aktivabb embert kivánt felvenni, és harmathynál alkalma­sabbat talált. Hogy egy ilyen jllegü karból, mint az állam- és jog- tudományi kar, valakit javasoljunk egy 'ilyen kitühtetésre, ehhez Harmathy attila egyénisége nem ad elegendő tápot, ős sem fogja megsza­vazni. Abban, hogy a polgári jogot vagy a római jogot a marxizmus szellemében előbbre vigye, nem hisz. Ő még politikailag nem emelkedett „ úgy, a szimpatizánsok oldaláról az aktiv támogatók oldalára álljon. Nem javasolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom