Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1959-1960 (HU ELTEL 7.a.58.)

1959. október 3.

AJTK. Mz. I. Kedves Elvtársak! ^ Tisztelt Äü^g^lirL! Uj tanév kezdetén vagyunk. AhogyVxtt sorainkon végignézek^ jó erőben, kipihenten, frissen láthatunk hozzá nehéz és \ * felelősségteljes munkánkhoz. Az uj tanév három országos és világjelentőségű esemény jegyében kezdődik* . I j ■ I ­Az első az, hogy kezdi meghozni gyümölcseit az a szívós békepolit^ka, amelyet a szocialista tábor, elsősorban az élenjáró Szovjetunió hosszú évek óta a változó, de mindig nehéz körülmények közepette lankadatlanul folytat. SESSev óta,a Szovjetunió létezése dta,lehetünk tanúi annak, hogy a Szovjetunió a békés egymásmellett-*élés elveinek^yőze- lemre juttatása érdekében harcol* Az elmúlt ej'zundőkbcn kezdeményezés kezdeményezést követett annak^érdekében, hogy a nehéz nemzetközi kérdéseket tárgyalások utján fokozatosan megoldásra juttassák;tiltsák be az atomfegyver használatát és szüntessék Vpí már^már az egész emberiség egészségét ' fenyegető atomkisérleteket és csökkentésk a hagyományos fegyvereket. Az .imperializmus erőinek nincsenek Ínyére ezek a célok, de a megújuló kezdeményezések elől nem tudnak kitér­’ . - . «*/ ' ni,elsősorban a békeszerető emberek1milliárdos törnegeinekinyo­mására* A Szovjetunió kezdeményezései vezettek a genfi kül­ügyminiszteri értekezlethez és ahhoz is, hogy a Szovjetunió ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom