Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 7.a.56.)
1958. február 1.
- 2 vilaghy Miklós<elvtars kritikája általában helyesen emeli a vita tárgyát kepezo tankönyvnek mind Pozitív, mind negativ oldalait. Valóban említést érdemelnek a tankönyv kiváló pozitívumai a szabatos es szemléltető fogalommeghatározások, a^tankönyv egyes tételeinek külön számokkal való megjelölése/ az anyagnak oly értelemben helyes történeti szemléletben vafó bemutatása, melyből kitűnik, hogy melyek a régi jog, melyek a praeklasszikus klasz- szikus, posztklasszikus és jusztinianuszi jog intézményei stb., a tankönyv rendkívül érthető ás élvezetesnek mondható előadásmódja. Mégis^magunk részéről is konstatálni kell annak bizonyos általános hiányosságait, amelyekre a referátum is felhívja a figyelmet. így a referátum rámutat arra, hogy "a tankönyv túlságosan a közepes ‘hallgatók színvonalának figyelembevételével készült” /5.I./. A referátum e megállapításában van bizonyos igazság, azonban e megállapítást én mégsem merném így fogalmazni.. Adott körülmények közt nagyon jól tudjuk e^zt, hogy ha valaki a Marton-féle tankönyv anyagának birtokában van, annak a római magánjogról igen alapos fogalmai vannak; igen jó alapvető római jogi felkészültséget jelent e tankönyv árny agának ismerete. A legkiválóbb hallgatóktól sem is kívánhatunk lényegében többet, mint amit a tankönyv ad. Egy azonban kétségtelen és itt szorul bizonyos átfogalmazásra a kérdéses megállapítás: a tankönyv nem ad kellő útbaigazítást arra, hogy a hallgató a kutatómunkában elinduljon. Már lektori véleményemben is felvetettem azt, áogy kívánatos volna a forráshelyek pontos megjelölése ás a vonatkozó irodalom megjelölése. Gondoljunk itt Személyi .Kálmán tankönyvére, amely bár didaktikai szempontok tekintetében jelentősen elmarad e tankönyv mögött, azzal a kiváló tulajdonsággal rendelkezik, hogy a forráshelyek pontos megjelölésén kívül minden fejezethez irodalmat közöl, nem is elégedve meg azzal, hogy csupán egyszerű bibliográfiát adjon, hanem a bibliográfiát legtöbbször a rokonnázetek szerint csoportosítja. leljesen egyet kell értenünk viszont a referátum azon megállapításóval, hogy a tankönyv bizonyos fogalmakat mintegy időfelettien mutat be, bár meg kell jegyeznünk, hogy a korábbi kiadásokkal szemben a jelen tankönyvben több olyannemü módosítást hajtott végre a szerző, amely e hiba kiküszöbölése felé történt lépésnek tekinthető. Fém tudunk azonban egyetérteni a referátum azon megállapításával, hogy’ a tankönyv ne fejtené ki azt, hogy a birtok két főhatása, a possessio ad usucapionem, s a possessio ad interdicta a romai jog vonatkozásában mintegy időfelettien volna bemutatva. A 522. pontban ui., amely a római birtokjog kifejlődését* történeti síkban mutat ja be, rámutat a szerző arra, hogy a tulajdonszerző hatás már a XII. t. törvényben jelentkezik, s csak jóval későbben, a nagy romai családok által elfoglalt tuger publicus-részek feletti tényleges hatalom védelmében •A
