Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 7.a.56.)

1958. május 3.

. AC sem tartja ezt helytelennek, de ügyelni kell arra, hogy a munka- közösség ne kényszertársulás legyen. Feltétlenül szükséges, hogy a szerzők közös gondolatokkal és világnézettel fogjanak munkájuk hoz, mert csak igy lehet egységes jó munkát végezni; az egysége­sítés a szerkesztő feladata, de ezt csak akkor lehet keresztül­vinni, ha a szerzők azonos szemlélettel dolgoznak. A vitatott tankönyvön erősen meglátszik, hogy kényszertársulás eredménye, és ez okulást jelent a töhhi megjelenő tankönyvek szempontjából. Ezen túlmenően azonban megállapítható, hogy a tankönyv megjele­nése és tanítható volta már magában véve is nagy eredmény, de/jt tanulságokat le kell vonni és mór most megvetni az alapjait egy uj tankönyv megírásának, ahol az elsorolt hibák korrigálása fel­tétlenül megtörténik. Az .előkészítésnél nagy gondot kell fordí­tani arra, hogy a különböző szakírók idevonatkozó álláspontjait meghallgassák, de más jogágak előadóit is, hogy azok munkájuk­ban komoly támajzt piáljanak az uj tankönyvben. Seltner Andóielőtte elhangzott lényeges szempontokkal egyet ért, igy főleg azzal, hogy a vita megszervezését másként kellene megoldani. Helyesnek látná, ha többen megosztva vállalnák egy- egy rész .feldolgozását a tanácsülési vita előtt, ilyen feladatot maga is készséggel vállalt volna. Megállapítható, hogy minden uj tankönyv ünnepélyes pillanatot is jelent, mert egy lépéssel közelebb visz előre, s a vitának elsőrendű feladata, hogy a szer zőket tanácsokkal, észrevételekkel segítse az újabb kiadásban, vagy uj tankönyvben a jelenlegi hibák kiküszöbölése végett. Leg­lényegesebbnek tartja, amit Madai elvtárs is megállapított, hogy a történeti adatok szűkítésével nagyobb teret kell adni a jogi intézmények ismertetésének. Természetesen szükség van a politi- kai nézetek , a burzsoa szemlélet bírálatára,"äs vannak olyan korszakok, amikor ezeknek nincs olyan nagy jelentősége, de a burzsoa- viszonyok tanulmányozásánál ez nélkülözhetetlen: éppen úgy hozzátartozik az' anyaghoz, mint a jogi -intézmények bírálata. Javasolja, hogy a jövőben a különböző jogi nézetekkel, elméle­tekkel is foglalkozni kell. Az egyes jogágazatok és a tankönyv közötti viszony vonatkozásában sok a tenni való. A szerzők nem vették figyelembe, hogy amikor e tankönyv megírására sár került, már több jogi tankönyv készen volt, aminek az a következménye, hogy nem foglalkoznak olyan kérd.ésekkel és nem hivatkoznak azok­ra a más jogágakkal kapcsolatos problémákra, amelyeknek bekap­csolása a tankönyvbe helyes lett volna. A munkásmozgalommal sok vonatkozásban és helyesen foglalkozik a tankönyv, mmmtá. g kér­I S t S

Next

/
Oldalképek
Tartalom