Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1956-1957 (HU ELTEL 7.a.55.)

1957. január 4.

szabadságát is. Egy 1951-ból eredő határozat szerint kötött formák között közvetithette az anyagot a hallgatóság felé-r- Ezt a jövőben nem kivánjuk fenntartani, ezt SZABÓ professzor is megállapította, de a határok megvonása nagyon nehéz. A javaslat 5.§-a szűk, mert nem hivatkozik másra, mint a büntető törvények korlátozására. Szerinte az lenne a helyes, ha a tanárok fegyelmi felelőssége az autonómiáról szóló törvényben jutna kifejezésre és ennek elbírálása saját hatáskörében történne•

SZABÓ professzor kiegészítve hozzászólását a párhuzamos tanszékek előadásával kapcsolatban megállapítja, hogy ezt nem tartja helyesnek. A filozófia oktatása az eddiginél tárgyilagosáé o megvilágitásban fog történni a jóvóben, ha a hallgatók kétféle előadást hallgathatnának, ez csak a tanszékek csatájához vezetne. Németországban 1919-ben kísérleteztek ezzel a régi professzorok mellett fiatal oktatók is tanítottak, akik a marxizmus elveit képviselték, de ez a kisérlet nem vált be. Nálunk a tanszékek be vannak töltve, nincs értelme marxista és antimarxista nézetek harcát előidézni, mert ez nem szol1' gálná a tudomány fejlődését. A tárgyilagos oktatás, az egyes irányzatok elfogulatlan bemutatása feleslegessé teszi a párhuzamos oktatást.

MÓRA MIHÁLY professzor is helyesnek találja, hogy a javaslat FÜ a á leglényegesebb vitakérdés. Az oktatók elszoktak a múltban a tanszabadságtól és nem tudják elképzelni, hogy milyen is lehet az a jövőben. Az eddigi tapasztalatok nem bátoríthatták fel a tanárokat és ez különösen a társadalomtudományok területére áll. A tételes jognál más a helyzet, mert itt a bázistól nemlehet elszakadni, a fennálló társadalmi rend alapján állva kell magyarázni a jogi kérdéseket. Mégsem ilyen egyszerű azonban ez a kérdés. Ha valaki hivatalnoktanárnak tartja magát, akkor a kötött formák szerinti előadás egyáltalán nem nehéz, sőt kellemes. Minden kornak voltak olyan törekvései, amikor a jogtudósokat arra kényszeritettéx, hogy csak kommentátorokra szoritkozzanak. De mindig voltak kutató elemek, akik csak azt szere ték előadni, amit bizonyitva láttak. Nemcsak az egyetemeknek, hanem a jogtudománynak is fájó kérdése, hogy kritikai vonalon meddig mehet el. A tudomány fejlődését sohasem a hivatalnok-tanárok vitték előre, és annak ellenére, hogy a tételes jogász nm szakadhat el a fennálló társadalmi rendtől, mégis igen nehéz jogszabállyal körülirni, hogy hol varnak a határok, ezt mindnyájan érezzük. VIIÁG-HY rektor és SZABÓ professzor felszólalásából is az látszik, hogy védekezni kell azokkal szemben, akik egy más társadalmi rend hivei lennének. Általánosságban elmondható, hogy az egyik határjelző, hogy a szocializmus alapján álló tudomány befejezett tény.

Ez elvileg szép, de nagyon általános. Támadás mindenkit érhet, ezt bizonyitja ECRHARI professzor esete is, amely mindenki e- lőtt ismeretes. Véleménye szerint a tanárok előadási szabadságának nem büntetőjogi szabhatja az egyetlen határt. Feltétlenül szükség van egy tudományos fórumra, amely eldönti, hogy egy tudományos állásfoglalás képviselhető-'e vagy sem. Nem maradhat _ meg az a gyakorlat, hogy egy jegyzetben képviselt tudományos állásfoglalást egy középkáder pl. a Legfelsőbb Bíróságtól kifo-