Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)
1953. április 15.
- 2o A bizottság javaslatának határidejéül május végét jelöli meg, esetleg 15 nap határidőeltolással, mert a jövő félévben értékesíteni akarjuk a tapasztalatokat. NIZSALOVSZKY ENDRE egyetemi tanár Jakab elvtársnő és a tanszékek közötti kapcsolat kérdésében előadja, hogy Jakab elvtársnő nagyon lelkes hangulattal járja a tanszékeket és ennek az eredménye is, érezhető. Rajnai elvtárs azt mondotta, hogy ő eltúlozta a dolgokat, de erre szükség is volt, ez az útja az előrehaladásnak. Szabó elvtárs megemlítette, hogy a polgári jog tanulásának szükségességét vitássá tették a levelező hallgatók. Az uj oktatási rendszer bevezetésekor az első ólán felállt egy hallgató és kijelentette, hogy őa polgári jog tanulását nem tartja lényegesnek. Az eredmény mégis az lett, hogy az az évfolyam, amelyik most fejezi be az e- gyetemet, túlnyomó részben polgári jogból Írja szakdolgozatát. A polgári jog fontosságára fel kell hivni a figyelmet és az érdeklődést fel kell kelteni a tárgy iránt ±i a hallgatókban. Rém szabad elriasztani a hallgatókat a tárgytól, próbálkozni kell különböző módszerekkel, ő arra próbálja felhasználni a konferenciákat, hogy általános kérdéseket ad fel, olyan kérdéseket, amelyekből tanulnak és az érdeklődésüket is felkelti. A hiányzásokkal kapcsolatban megállapítja, hogy a levelezőhallgatók egy része felhasznál minden lehetőséget, hogy elmaradhasson az egyetemről. A tárgypk és a tanterv megállapításával kapcsolatban előadja: azzal, hogy, a polgári jogot 4 félévről 3 félévre szállították le, az igényeket is le kellett szállítani. A levelező oktatásban résztvevőknek pontosan olyan nagy anyagot kell egy félév alatt elsajátitaniok, mint a délelőtti hallgatóknak két félév alatt. Ilyen alapon nem lehet egyformán eljárni és nem lehet teljes értékű a tanulás. A liberalizmussal kapcsolatban felhozza, hogy a vizsgákra eléggé felkészülnek a tanulással. Az bizonyos, hogy kellemes meglepetések érték a vizsgák alkalmával a konferenciákon tapasztaltak után. Az első vizsgázónak meglepetésszerűen jó vizsgája után fokozódott a jó színvonalra való emelkedés. Az átlageredmény 3.66. Hozzájárul ehhez az a körülmény is, hogy aki érzi magáról, hogy nincs meg a kellő felkészültsége, nem jön el a vizsgára és nem.teszi ki magát a bukásnak. Volt olyan hallgató is, aki visszalépett amikor látta, hogy nem tud és csak néhány hét múlva jelentkezett ismét. A többi kérdéssel nem kíván foglalkozni. Nem szabad csodát remélhi és várni, hogy a tervek 24 órán belül megvalósuljanak. Tisztában kell lenni vele, hogy nagyon szívós, felelősségteljes munkát kell itt végeznünk.