Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1950-1952 (HU ELTEL 7.a.50.)
1952. május 20.
Karunk eddig nem volt bevonva az aspiránsok kérdésébe és pedig nem volt bevonva három vonatkozásban: 1*/ Milyen területen képeznek aspiránsokat, 2./ ki lehet aspiráns, 3./ kié lesz, hová kerül az aspiráns* E három közül egyik vonatkozásban sem volt a Karnak beleszólása* Nem kérdezték meg a Kart arról, hogy a tudományos káderek kiegészítése céljából melyik az a jogág, amelynek területén szükség lesz megfelelő jogászok kiképzésére* Nem tudja magyarázatát adni pl* annak, hogy egy jogág területéről három aspiráns van, ugyanakkor, amikor sokkal fontosabb, nagymértékben nélkülözött káderekből nincsen egy sem*— Ahhoz a kérdéshez, hogy ki legyen asp— ráns, teljes mértékben elfogadja TOLNAI GÁBORNAK azt a megállapítását, hogy a tudomány iránt érdeklődő, ha nem is rendkívüli tudós képességeit rejtő, de a tudományos munkára, kutatásra képes jelölt legyen. Sajnos azt kell mondania -Gálról nem beszelve, mert őt nem ismeri- hogy a ^arunkon lévő aspiránsok ennek a követelménynek nem felelnek meg* ő maga még SCHMIDT esetében is szkeptikus* * ügy tudja, hogy pl* GERGELY nem is akart jelenlegi tárgyából aspiráns lenni, rá^kellett erre beszélni* Nem hihet komolyan abban, hogy valakinek tudományos érdeklődése van, aki nem törekedett nyelveket elsajátítani* Ha tudományos kérdések iránt érdeklődünk, akkor feltétlenül szükségünk van arra, hogy más nyelveken is tudjunk olvasni, -itt nem csupán az orosz nyelvre gondol, hanem több más nyelvre is* Valakinek a temperamentuma, hajlandósága megmutatja, hogy valóban kutató akar-e lenni, vagy pedig csupán azt találgatja, hogy melyik pálya volna az, amelyik neki konveniál* Például könyvelő legyen-e vagy aspiráns* ifcyias Nyilván az utóbbi, mert kap mindjárt 1500 forint fizetést* A maga részéről mind a három aspiráns tekintetében szkeptikus, közülük azonban éppen a NAGY elvtársat látja a legreményteljesebbnek, ha az előképzettség nagyobb is SCHMIDTBEN, a törekvés erősebb NAGYBAN. Ajánlja, hogy nézzéksmeg komolyan e három jelöltet, nehogy olyan kudarc következzék be, mint GERGELYNÉL* Ha a Tudományos Minősitő Bizottság a Kart igénybe akarja venni, akkor a Kar foglalkozhassék a szakágak kijelölésének kérdésével, hallgassák meg a Kart, hogy melyik az a jogi ágazat, amelyben szükség van kiegészítésre* ügy gondolja, hogy az aspiránsok életkora tekintetében szabályt felállítani nem lehet. Azt tartaná helyesnek, ha az aspiránsok a tansegédszemélyzet soraiból kerülnének ki azzal a perspektívával, hogy belőlük tanszéki tanárok, professzorok lesznek, ez lelkesíteni, animálná valamennyit* A legtermészetesebb rezervoár tehát, a tanszéki segédszemélyzet. Emellett rezervoárt képeznek azok is, akik gyakorlati pályán működnek, de továbbra is részt kívánnak venni * a tudományos munkában* A kari tanács örömmel fogadja, hogy munkáját igénybe veszik, de legyenek is hozzá bizalommal és hallgassák meg szavát a vonatkozó kérdésekben* Végül Bejegyzi, hogy az ösztöndíjasok kérdését ne ezzel a napirendi ponttal tárgyalják meg, hanem külön képezze megvitatás tárgyát* VAS TIBOR egyetemi tanár szerint asm eléggé foglalkozunk a jó előmenetelü hallgatókkal* A jobbakkal történő foglalkozást kell a jövő évi előkészítés során az aspirantu- rára történő kiválasztás középpontjába állítani* Olyanokat- 8 -