Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1949-1950 (HU ELTEL 7.a.49.)
1950. február 22.
- 12 /Vl Tárgy: Egyéni tanulás elősegítése az 1949/50. tanév II. félévében. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1400-65-8/1950. számú leiratával körvonalazta azokat az intézkedéseket, amelyeket az egyéni tanulás előmozdítása érdekében tenni kell. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur leiratát minden kari tag és rajtuk kivül Dr. SZÁSZ ANTAL éá Dr. WELTNER AN- DOR megbízott előadók, továbbá Dr. HEBELT EDE egyetemi c.r.tanár másolatban megkapta, A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur fontosabb kívánságai a következők: 1. / Minden egyetemen - lehetőleg a kari könyvtár mellett - létesüljön egy tanuló szoba, a- mely késő estig nyitva áll. 2. / A professzorok havonta egy alkalommal tartsanak nyilvános konzultációt. 3. / A vizsgaidőszak alatt a MEFESZ az e- gyes tanszékeken dolgozó MEFESZ-tagokból tanszéki ügyeletet szervez meg. A hallgatók problémáikkal a tanszéki ügyeleteshez fordulhatnak. > A DEKÁN rámutat arra, hogy a quaestura helyiségeit lehet majd társadalmi célokra felhasználni. Tudomásul szolgál azzal,hogy a KAR felkéri Dékánját a tanuló-szoba kijelölésére. A KAR felkéri tagjait, hogy havonta egyszer tartsanak konzultációs órát, továbbá, hogy a MEFESZ ál- * tál kijelölt tanszéki ügyelet munkáját mozdítsák elő. 34. / 1839/1949-50.d.sz. ... Tárgy: Párttörténeti előadói megbízások. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur l405-64-l/1950.VI.5.számu leiratával megbízta FARKAS SÁNDORT, hogy Karunkon az 1949/50. tanév II. felében kéthetenként 2 órában párttörténeti előadásokat, kéthetenként 2 órában pedig tankörvezetői értekezletet tartson. Tudomásul szolgál. 35. / 1840A949-50.d.$z. Tárgy: Párttörténeti instruktorok megbízatása az 1949/50. tanév II. félévére. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur l405-64-2/1950.VI.5.számu leiratával BERÉNYI SÁNDORT megbízta azzal, hogy az 1949/50. tanév II. felében Karunkon heti 4 órában párttörténeti instruktorként . . működjék. Tudomásul szolgál. 36. / 1877A949-50.d.sz. . . . Tárgy: ÍRIGYES ANDREA doktorrá avatása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur l403-Sz-254/1949.VIf1.számú leiratával közli, hogy Dr. SZEBENYI ENDRÉNK FRIGYES ANDREA 11 sub laurea Almáé Matris” doktorrá avatását nem engedélyezi. Nem emel 33»/ 1823/1949-50.d.sz.