Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 7.a.48.)

1948. november 17.

vetkező felterjesztést intézze: .Vallás- és közoktatásügyi Miniszter Urnák, Bud a pest. Karunk 1948. november 17-én tartott har­madik rendefe üléséből tisztelettel javasolja, meltőztüssék a miniszterelnök urat felkérni, hogy dr. Elekes Dezső egyetemi c. rk. tanárt, a~Központi Statisztikai Hiv tál státuszába tar­tozó miniszteri osztályfőhököt, a hivatal volt elnökét, szolgálattételre karunkhoz rendélje át, ahol mint a statisztikai tanszék mellett szerve­zett szemináriumoknak helyettes ig zgatója olyan munkakörben működnék, melyet más egyetemeken, illetőleg karokon az intézeti tanárok látnak el. Dr. Elekes Dezső demokratikus magatartása és szak­tudása vitánielüli, eddigi szolgálati beosztása viszont megváltozott és igy más jellegű működésre felszabadult. A jog- és közig zgatástudonányi kar átszerve­zése során a statisztikai okt 'tásnak a jelentősé­ge megnőtt, s mert a statisztikának azon kiszéle- en, amelyben okt tásamc ló, k runkon nincs meg a múltja és hagyománya, a tor­nyosuló paed.agogiai feladatok megválósitása szem­pontjából érdek, Ír a tanszék mellett szervezett szemináriumok oly kipróbált munkaerő felett rén­ei , E lemmel arra, hogy dr. Elekes Dezső a paedagogiai statisztikában is járatos, Elrendelésével, mely a v llás- és közoktatásügyi tárca számára anyagi meg­terhelést nem jelentene, karunk szemináriuma Eli— niszter Ur igényei szerint szervezendő paedagogiai statisztikai feladatoknak megoldására is alkalmassá válnék. 50./ 721/1943-49. d. sz. fárgy: A római jog- és közgazdaságtan elő­adása az esti tagozaton. Dékán jelenti, hogy a korábbi feltevések ebenere szükségessé vált, hogy r rém i jog és' a köze zár s ágtan az esti tagozat h ligát ói szá­' i mára a folyó tanévben külön előadassék, miután a volt közigaz ;ási szak esti t oz tának Éti­Elfogadtatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom