Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 7.a.47.)

1947. szeptember 10.

- 38 ­30 hallgató is jogot fog prra nyerni. A tanfolyam szabályzata szerint a hallga­tóim k kiadandó képesitő oklevelet a Dé­kán Írja alá. ävégből nevüket az igazgató közli, de egyúttal annak az 5 hallgatónak nevét is, akik elégséges eredménnyel vé­geztek, akiknek azonban képesitő okleve­léből hiányzik a fentebb említett záradék. A bejelentésen dátum nem volt. A dékáni hiv: talba az ügyirat julius 18-án <r érkezett. 47./ 1854/1946-47. d. sz. Áldomásul Dr. FEKETEKUTY LÁSZLÓ egyetemi ma­gánt nár bejelenti augusztus 9-én karunkT nak, hogy külföldi t< rtőzkodása miatt a következő félévben nem tudja előadásait mert rt: ni. Jelentést tesz egyúttal arról, hogy a fiiebourgi egyetem meghívta, hogy a kö­vetkező tanévben az egyetemen működő In­ternationales Institut für Sozialwissen­schaften und für Politik hallgatói szá­mára a keresztény alkotmánytan körébe vá­gó előadások; t tartson. A dékáni hiv tál vezetői ének.Dr* GfALAUBOS FELELC főtanácsos urnák közve­­titésével nevezett magántanár urfkérész- tény alkotmánytan,címen megirt és a jövő évben kiadandó munkája általános részének tömör kivonatából egyben a svájci folyói­ratban megjelent közlemény korrekturapél- dányát is elküldte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom