Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 7.a.47.)
1947. október 15.
szer mellett is pontosan betartotta. KiTételt csak az egyetemi épitkezések, majd újabban: az 1944/41., 1945/46., 1946/47• tanévekben befolyt háborús események o- melyek/ köztak/oly rendkivüli helyzetet teremtettek, hogy a t unit ás:', és vizsgálatok r határideje a rendestől eltérően -alakult. A válaszirat már most hangsúlyozta, < hogy az uj tanulmányi rend mellett a kar < annál inkább kerülni óhajtaná a szeptem- < bér 15-ig terjedő határidő- túllépésit, mert ez a beiratkozásnak is eltolódását * és a tanfolyam hallgatásának későbbi kezdetét jelentené, minthogy az uj rendűnél- < lett az alapvizsga eredménye szerint kell alsóbb vagy felsőbb tanfolyamra beiratkoz- . ni. Mindéhez még azt fűzte hozzá válasziratában a dékán, hogy azt mégsem tartaná a , limine" elütasitandónak, hogy /: felelős- < * . < ség vállalása mellett :/ egész rendkivüli esetekben eltérés történjék a rendelet al- koImazásától. A Dékán felfogását a kar i jes egészében osztja és a válaszira ta Imával egyetért. 18./ 304/1947-48. d. sz. Elnök jelenti, hogy Dr. KAUSER .LI- PÚT egyetemi magántanár levelet intézett hozzá, hogy a folyó tanév első felében és azt követőleg, bizonytalan ideig, előadá- ! sokat nincs módjában hirdetni és azokat - megártani, mert, a debreceni egyetem jogén állomtudományi karán nyilvános rendes