Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 7.a.47.)

1947. szeptember 10.

0 _ ok/ t itanulmányi szempont/kockáztatásával lehetne csak keresztülvinni. Az egyete­men máris van a bölcsészettudományi ka- (i ron kifejezei^en.ssociologiel taQszéh, Éppen ezért,.he a kormányzat su^t he­lyezne arra, hogy karunk hallgatósága közvetlenebbül kapcsolódjék be a most. X ' ' emlitett tanszékbe, vagy a tanszéket el­látó professzor előadásaiba, esetleg azt a megoldást lehetne választani, hogy a professzort kis- vagy mellékkollégium eloadására felkérnők. oktatás érdekében is ni gyón kivánatős­nek, sőt elengedhetetlennek tartja azt, hogy a második közigazgatási jogi tan­szék munkakörébe utr It előadások, fő­képen a pénzügyi jog előadása, külön tanszék keretében történjék meg. Ez is tehát-ezidőszerint-a miniszter ur ál­tal felvetett gondolat megvalósításá­nak akadályául szolgál. Egyébként pedig a kar - remélhetőleg hamarosan - ahbm a helyzetben lesz, hogy a tanszék ügyé­vel foglalkozó bizottság tanácskozásai alapján érdemben tud azzal a kérdéssel foglalkozni, mi volna az a sajátlagos i jogkör, ‘amely költáégvetésileg második közigazgatási jogi tanszék számiara elő volna Írandó. Mindezeken kivül a kar a jogi Dr. UH DEZSŐ ny. r. tanár fel- hivja a figyelmet arra, hogy a kar állás- foglalása következtéken, de egyébként is t

Next

/
Oldalképek
Tartalom