Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 7.a.46.)

1947. március 26.

tál magántanári előadásait is ellátja. Az elő'dmányhoz vita nem kapcsolódott. Elnöklő Dékán az ügyben való hatá­rozat céljából elrendeli a titkos szava­zást. 28./ 891/1946-47. d. sz. Dr. MARTON GÉZA ny. r. tanár bemu­tatja előadói jelentését VÁRAD! ZOLTÁN joghallgatónak végbizonyitvány kiállítá­sa tárgyában beadott kérelméről. VÁRADI LÁSZLÓ joghallgatónak 6 sza­bályos és 2 szabálytalan féléve volt. Most további félévhallgatási kötelezettség el­engedésével kérelmezi végbizonyítványának kiállítását. Indokolásul azt hozza fel, hogy mindhárom alapvizsgáját kitüntetés­sel tette le, köztük a másodikat egyhan­gú ^kitűnő" jelzéssel. Szabálytalan fél- évei úgy jöttek létre, hogy 1944. őszén, valamint 1946. márciusában elsőizben ki­tűzött határidőkön n^m tudott megjelenni alapvizsgálatain, egyébként azonban azok­ra mindig a lehető legnagyobb lelkiisme­retességgel felkészült. Előadó professzor tekintettel folya­modó három kitűnő alapvizsgájára, részben » r A kar túlnyomó többséggel /: 12 szava­zat egy ellen :/ úgy határoz, hogy Dr. SZOKOLAI LEÓ egyetemi magántanárnak ny. rk. tanári cinnel való kitüntetését ké­relmezi és a kari határozatnak illeté­kes helyre való továbbítására és képvi­seletére a Dékánt felkéri.

Next

/
Oldalképek
Tartalom