Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1945-1946 (HU ELTEL 7.a.45.)

1945. december 21.

YÉ.N, Dr. KENÉZ BÉLA egyéni bejelenté­seit a Tanácshoz, továbbítás céljából felterjesztette. A Kar tudomásul vette. 5./ 1822/1945-46. d. sz A vallás- és közoktatásügyi Miniszter TJr 74*100/1945. V. sz. lei­ratával közölte, hogy nemtesz észrevé­telt az ellen, hogy a Kar azoknak a legkésőbb az 1945/46. tanév első felé­ben beiratkozott hallgatóknak az eseté­ben, akik a tényleges beiratkozáskor négy évnél nem régibb érettségivel ren- delkeznek, a tanulmány megszakításával elvesztett időnek minősíthesse azt az időt, amely alatt az egyetemi zárt szám miatt nem iratkozhattak be. Emiatt az időveszteség miatt, tekintet nélkül an­nak tényleges tartamára, csupán egy fél­év elengedésének van helye. Abban az e- setben pedig, ha ugyanaz a hallgató az 5.100/1945. M.E. rendelet 1. §-ában fel­sorolt valamely okból tanulmányainak megkezdése után további féléveket is vesztett, e veszteségeket most már a rend. 4. §-a alapján, de legfeljebb négy félév erejéig lehet figyelembe venni. * < Négy félévnél nagyobb kedvezmény sem a * 1 beiratkozásban való akadályozás, sem az 5.100/1945. M.E. sz. rend. 1. §-ában felsorolt okok cimén nem adható. .« A Kar tudomásul vette

Next

/
Oldalképek
Tartalom