Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU ELTEL 7.a.44.)
1945. május 9.
- 19 nek, amelyekben hallgatóink a háborús e- seményekkel, illetőleg az állapolgárok bizonyos rétegéhez tartozó egyének üldöz*- tetésével kapcsolatban elszenvedett egyéni tanulmányi veszteségeket, panaszolnak és felmerült hátrányaik orvoslását kérik. Célszerűnek látja ezért előadó, hogy jelen előterjesztésében ne szorítkozzék pusztán csak a konkrét beadványra, hanem ehelyett kívánatosnak tartaná, ha a Kar, a háború és az annak folyamán felmerült események következtében tanulmányaik folytatása terén hátrányt szenvedett egyének részére és a Kar hatáskörét meghaladó kedvezmények egységes szabályozására, javaslattal és részletes előterjesztéssel fordulna a miniszter úrhoz. Előadó erre vonatkozó tervezetét el is készítette a Kar az előadó javaslata telmében határoz. a Kar az előadói javaslat és a konkrét ügy kapcsán a Kar elé terjeszti. Előterjesztése egyben a tárgyat képező konkrét ügynek mikénti elintézésére is javaslatot foglal magában. Miután a tárgyhoz a Kar tagjai szólották, 20./ 412/1944-45. d. sz. Dr. NIZSAIOVSZKY ENDRE ny. r. tanár, előterjeszti LÁNYI ÁKOS joghallgató félévbeszámitás iránti kérvényét. Előadó indokai alapján telmében határoz