Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1943-1944 (HU-ELTEL 7.a.43.)

1944. március 13. III. rendkívüli ülés

- 45 ­választott témájával Budapesten is foglal­kozhatna, éppen olyan sikerrel, mint Schweitz valamelyik egyetemi városában, ill. Párisban, vagy Lissabonban, ahová stipendiumát kéri. Kiselejtezendő a Mikeoz István kéré­se is. Folyamodó kereskedelmi jogi és közgazdaságtani tanulmányokat szándékozik folytatni Istambulban . Alapvizsgái közt akad szótöbbs. kitűnő minősitésü, de fel­függesztett is. Szigorlata szintén gyen­ge eredményű. Kiküldetése érdekében sem­mi tárgyi támasztékra hivatkozni nem tud. Szakprofesszora nem ajánlja; nem kollok­vált, szemináriumi tevékenységet nem fej­tett ki. Dr. Kömley László. Szintén kereskedelmi jog volna a főtár­gya, de a szakprofesszornál nem kollok­vált, szemináriumi munkásságot nem fej­tett ki. Programmja zavaros és nagy tá­jékozatlanságra mutat az is, hogy a köz­gazdaságtani és szövetkezetjogi tanulmá­nyainak helyéül Szófiát választja. Moór György, mellő­zendő, mert egyetemi tanulmányai a köze­pesnél is gyengébbek. Tudományos szemi­náriumi munkában nem vett részt. A gen­fi, vagy bécsi közigazgatás és közgaz­daság szervezetének és irányitásának ta­nulmányozására képesnek és alkalmasnak alig tartható. Tanári ajánlása nincs. Meskó László. Na­gyon gyenge egyet, tanulmányai alapján olyannak, akinek kiküldetéséhez legalább némi reménységet lehetne fűzni nem te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom