Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-ELTEL 7.a.32.)
1932. április 20. V. rendes ülés
b I. FELSŐBB HATÓSÁGTÓL ÉRKEZETT ÜGYIRATOK 1./ 2014/1931-32. d. sz. Ä vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur 15295/1932. IV. sz. leirata, melyben utalva a Karnak a jogi oktatás reformja kérdésében hozott határozatára, felszó- litja a Kart, hogy álláspontját vegye újból fontolóra és erről 1932. április hó végéig tegyen felterjesztést. DÉKÁN jelzi, hogy tudomása szerint más egyetem is, mely a reformjavaslatot i- dőszerűtiennek jelentette ki és azzal érdemileg nem foglalkozott, kapott hasonló leiratot anélkül azonban, hogy a válaszadásra részére a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur terminust tűzött volna ki. A rendeletre tekintettel azonban most már szükségesnek tartja, hogy a Kar a reformmal érdemileg is foglalkozzék és javasolja, hogy az e tárgyban kiküldött 3 tagú bizottság, a DÉKÁN és Dr. ANGYAL PÁL professor kiküldésével 5 tagúvá egószittessék ki. Dr. vitéz MOÓR GYULA ny. r. tanár szerint a reformjavaslat alapos tárgyalása elől a Kar most már nem térhet ki, de azt a kitűzött rövid idő alatt nem lehet elvégezni. Inditványozza, hogy a dékán vezetése alatt Dr. ILLÉS JÓZSEF és Dr. TOMCSÁNYI MÓRIC ny. r. tanárok küldöttségileg keressék fel a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Urat és kérjék tőle a terminusnak június közepéig való kitolását és kérdezzék meg, hogy vájjon a közismert állampénzügyi helyzet mellett lehet-e arra számitani, • •