Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1903-1904 (HU-ELTEL 7.a.4.)
1904. február 24. VI. rendes ülés
Es ha előfordultak is egyes esetek, a melyekben azt kieszközölték, ez nem lehet irányadó, mert nem ezekből, hanem az élő jogtudatból kell megállapítani azt, mi volt az eddigi jogállapot. E tekintetben pedig az a jogtudat él bennünk, hogy az egyetem a nostrificálást eddig kizárólag saját autonom hatáskörében, minden jóváhagyás nélkül végezte. És minthogy a minister ur o nagyméltósága rendeletében nem akarja a jelenlegi jogállapotot megváltoztatni, hanem azt csak a jövőre nézve magyarázza, minthogy továbbá ennek mibenléte iránt, tévedés forog fenn: indítványozza, irjon fel a kar o nagyméltóságához, hogy a mostani gyakorlat szerint a nostrificá— láshoz kormányhatósági jóváhagyás nem szükséges és ennélfogva a szigorlati rendtartás ££ §- ban kifejezetten fentartott eddigi szokással nem egyezik meg, has®»»- ő nagyraéltó- sága a nostrificálás módozatainak felterjesztését, előzetes jóváhagyás végett elrendeli. A mennyiben pedig ő nagyméltósága a mostani jogállapoton változtatni akarna, az egyetemet mindenesetre előre meg fogja hallgatni. Ihr. Concha Oyőző ny. r. "tanár kifejti azt, hogy pusztán azon az ala-