Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

társadalmi bázisa. Az agrárpártok a megye déli, alföldi részén erősebbek. A többi pártnak vagy egyenletesebb a szóródása, vagy inkább csak a megye városaiban és közvetlen vonzáskörzeteiben vannak szervezetei. A pártok szervezeteinek megyén belüli területi megoszlásából arra követ­keztethetünk, hogy három jellegzetes „régió" alakult ki Hevesben: 1. a gaz­daságilag leginkább elmaradott északi, pétervásári körzet, 2. a legfejlettebb középső tengely, 3. a megye déli, agrárjellegű alföldi része. Az már 1990-ben feltűnt, hogy Heves megyében gazdasági, társadalmi és egyéb okokra visszavezethetően, két markáns politikai centrum alakult ki: Eger és' Gyöngyös. Az 1990-es választások után az MSZAP eltűnésével, 1994 januárjában a Fidesz gyöngyösi szervezetének átmeneti megszűnésé­vel, valamint az SZDSZ gyöngyösi területi irodájának felszámolásával Gyöngyös pozíciója gyengülni látszott, az 1994. évi országgyűlési választá­sok eredménye azonban azt mutatja, hogy Gyöngyös pozíciója újra megerő­södött. Ez az a város és körzete, ahol egyedül a megyében az SZDSZ színei­ben induló dr. Fodor Gábor győzött. Rajta kívül a várost és vonzáskörzetét képviseli még az országgyűlésben a szocialista Hiesz György, a független kisgazda Morvái Ferenc, de némi megszorítással a KDNP országos listáján bejutott Csépé Bélát is beszámíthatjuk, mert egyéniben ebben a körzetben indult. Ennek a Heves megyei városnak jóval sokszínűbb és erősebb a par­lamenti képviselete, mint a megyeszékhely Egernek. Elég tehát csak a vá­lasztások eredményéről készült térképre tekinteni, és láthatjuk, hogy a bipo­laritás nem csökkent, hanem erősödött. JEGYZETEK 1. A tanulmány alapját képező megyei szintű jelenkortörténeti kutatatást az OTKA és a Századvég Politikai Iskola Alapítványa támogatta, az előadás a szerző Az Agrárszövetségtől a Zöld Alternatíváig c. még nem publikált dolgozatának továbbfejlesztett és rövidített változata alapján készült, mely dolgozat a Miskolci Akadémiai bizottság 1994. évi pályázatán jutalomban ré­szesült. 2. Dr. Kiss László: Az 1990. évi országgyűlési választások Heves megyében. In: Diktatúrából a demokráciába. A politikai rendszerváltozás Heves megyében. Szerkeszti: Kovács Ernő. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis Nova Series Tom. XXI. Eger, 1994. 44. o. 3. Dr. Kiss László: Az 1990. évi önkormányzati választások heves megyében. In: im. 73. o. 4. Hacsi Lajos: Politikai pártok és szervezetek Heves megyében 1990. In: i. m. 18. o., Dr. Kovács Ernő-Hacsi Lajos: A politikai szervezetek adatait (1988— 1991) uo. 125-126. o. 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom