Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

zet. Abban mindenki egyetért, hogy nemcsak a püspökség, hanem a kialakuló város magva is a délnyugati lejtésű várdomb volt. A püspökség építkezései azonban már átalakították különösen a mai vár területét. Aztán jött a földszintes püspöki palota és a románkori székesegyház építése, majd a XV. században a nagy humanista püspökök építkezései, még akkor is, ha gyakorlatilag nem éltek püspöki székhelyükön. A reneszánsz felfogású egyházi főurak szerint püspöki székhelyüknek akkor is ragyogni kellett, különösen ha megfelelő pénzzel is rendelkeztek. Az egri püspökök évi jövedelme pedig megközelítette, vagy néha meg is haladta az esztergomi érsek jövedelmét. Az építő püspökök példáját feltehetően a káptalan és a kanonokok is követték, s a mai vár területén kialakult egy későgótikus tér, melynek nyugati oldalát kanonoki paloták övezték, velük szemben megépült a nagyméretű gótikus székesegyház, északról pedig a teret az emeletes gótikus püspöki palota zárta le. Elképzelhető, hogy ezért a térért és látványért kellett megépíteni a Hippolit kaput is. A vár eredeti kapuja (Ó-kapu) meglehetősen távol volt, s keskeny sikátorokon keresztül lehetett eljutni a palotáig. Az új kapu viszont szemben volt a püspöki palotával, s a várba érkező püspök, vagy vendége azonnal egy reprezentatív kiképzésű téren találta magát. A középkori püspökvár szétrombolása a mohácsi csata után következett be. 1541 után Eger a török elleni védelem végvára lett, s az egész erősséget ennek megfelelően kellett átépíteni. 1542-ben Percnyi Péter várnagya Varkoch Tamás megkezdte a vár ketté osztását, amit 1548 után Dobó István fejezett be. Ez az átalakítás a külső várrész polgári jellegét teljesen felszámolta, s a kőfalakon belül kiépített palánkrendszer csupán a várban lévő lovasság elhelyezésére volt alkalmas. 1548 és 1596 között háromszor erősítették, építették a külső várat, majd 1702-ben felrobbantották, köveit széthordták, helyén pedig kialakult a Sánc-lakónegyed. Bár tudomásom szerint régészetileg a területet nem ásták meg, dew annyi építés és rombolás után, nem valószínű, hogy bármit is találnának. Sorsát azonban a belső vár sem kerülhette el. A vár kettéosztása érdekében megépített fal, s az előtte lévő mély árok mintegy 50 méter szélességben lerombolt minden korábbi építményt. A két várrész közötti összeköttetést biztosító Setét-kapu megépítése további pusztítással járt. Bástya lett a székesegyház szentélyéből, a Setét-kapu déli oldalán pedig egy 8 méter magas ágyúdombot emeltek (Szépbástya, vagy Kálvária-domb). A Dobó bástya megépítése és a nyugati várfal megerősítése a kanonoki palotasor megsemmisítésével járt, s még a Varkoch kapu és Dobó bástya között is épült egy ágyúdomb. Aztán jött két ostrom és a 90 éves török uralom, s ha valami még ezek után is épen maradt volna, azt megette az idő vasfoga, s mélyen a föld alá temette az évszázadok emlékét. Olyan mélyen, hogy évtizedek kitartó munkája után is szinte lehetetlenség rekonstruálni az eredeti állapotokat. 39