Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

mája, ahol az állatállományt az év nyolc hónapján át még kihajtották a mind közelebb került legelőre. A nagy nomadizmust kezdte felváltani az ún. kisnomadizmus. Kristó Gyula legutóbbi összegzése szerint a X. század második felében kezdhette meg az áttérést a lovasnomád magyarság az eltelepült életmódra és ezzel együtt a földmüvelésre. Véleménye szerint e folyamat nem zárulhatott a X. század végével, ahogy például Győrffy György és még sokan mások vélték. Ebben az esetben ugyanis XI-XII. századi forrásanyagunkban nem találnánk olyan adatokat, amelyek jelzik, hogy a földművelés még nem lehetett egyeduralkodó (hiszen például meghatározott számú földművelőt adományoznak egyes oklevelekben), s ennek terjesztésében különösen az ekkor még a birtokok kis hányadával rendelkező egyház járt élen. A nomádizmus meglétéről több forrás is tanúskodik a XI., sőt még a XII. században is. Szent László és Kálmán törvényei a templomtól távol levő és vándorló falvak képét rajzolják meg (pl. Szent László 1:11.; 1:19.; 1:33.; Kálmán-kori zsinati határozat 13. tc.) Idriszi még a 12. század közepén is a szerémségi Nagyolaszi lakóit nomádokként írta le. Még jellemzőbb Freisingi Ottó püspök 1147-es tudósítása, amelyben arról számolt be, hogy a magyarok „az egész nyári és őszi idő alatt sátrakban laknak", s a falvakban és helységekben is igen hitvány nádból vagy fából, s csak nagyon ritkán kőből épült lakásaik vannak. A nomád életforma fenntartói Kristó helytállónak tűnő nézete szerint a 1X-X. századi szabadok lassan lesüllyedő utódai lehettek. Feltehetően a nomádizmus hosszú ideig való fennállása - kb. a XII. század végéig - és a pogányság hosszú ideig való fennmaradása kapcsolatban állhatott egymással. A nomádizmus eltűnésének hosszú folyamata kapcsolódik a társadalom átalakulásának szintén lényegi kérdéséhez. Itt a szabadok lesüllyedéséről illetve lesüllyesztéséről van szó, ami a nemzetség felbomlásához vezetett. A szakirodalomban felmerült egyik álláspont (Győrffy György, Heckenast Gusztáv stb.) szerint ez a folyamat már a X. század végére jelentős mértékben előrehaladt, szolgálónépi falvak alakultak ki tömegével a vezéri szállások körül, azaz a szabadok alávetése jelentős mértékben megtörtént. A másik álláspont (Kristó Gyula) szerint a 10. században a magyar törzsszövetséghez tartozó etnikum döntőrészben szabad volt, s csak az európai, nyugati típusú állam kezdte meg Szent Istvántól lesüllyesztésüket. A területi alapokon működő állam nem lehetett tekintettel etnikai hovatartozásra. A Szent István-i és későbbi törvények sokszor emlékeztek meg a szabad, a liber szolgává, servussá válásáról. A liber alávetése nemcsak büntetésképpen történhetett (ha bűnt követett el), hanem gazdasági okokból, elszegényedés következményeképpen. Ebben az állam is közrejátszott, amely Szent Istvántól kezdve adót (dénáradó) szedett a szabadoktól. Ugyanakkor, s ez még a régi társadalom maradványaira utal, a szabadok katonáskodására sokáig igényt tartott. 18