Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

legnagyobb elkülönült fejedelemségekben a feudális széttagolódás folyamatai mellett létrejött egy ellentétes tendencia is - megjelent a városi lakosságnak (különösen felső rétegeinek) és a földbirtokos osztály alsó rétegeinek (a dvorjanyinoknak, fejedelmi szolgáknak) a fejedelmekkel való szövetségre, illetve a nagybirtokosokkal megküzdeni képes erős fejedelmi hatalom létrehozására irányuló törekvése. Ez annak a centripetális tendenciának a kezdete volt, amely a 15. században legyőzte a feudális széttagoltságot. Ilyen tendencia megjelenését látták a kutatók

4

0 Andrej Bogoljubszkij és Vszevolod Bolsoje Gnyezdo vlagyimiri, valamint Roman és Danyiil halicsi fejedelmek tevékenységében.

4

1 A magunk részéről a 12. század második felére, a széttagoltság fokozódásának időszakára vonatkoztatva az egész Kijevi Ruszt illetően nem tartjuk megalapozottnak az egyesítés vagy a centripetális tendencia kifejezések használatát. A források alapján nem bizonyítható, hogy Andrej Bogoljubszkij a szétesett óorosz állam egyesítésére törekedett. Sokkal inkább a szeniori méltóságot, vagyis a nemzetségi rangsorrend első helyét akarta megszerezni. Akadtak azonban olyan szovjet történészek is, akik ebben a kérdésben figyelemre méltó álláspontot képviseltek. P. P. Tolocsko például azt írta, hogy az orosz földek egyesítési politikája, melynek megvalósulása a szeniorátus elveinek helyreállításával függött össze, minden fejedelmet jellemzett. Később is, amikor Kijev mellett más egyesítő központok (Cserayigov, Vlagyimir, Halics) emelkedtek ki, fejedelmeik szintén rangidősségük elismertetésére törekedtek. Nem volt kivétel Andrej Bogoljubszkij sem.

4

2 Ju. A. Limonov pedig az alábbi következtetésre jutott: Andrej felemelkedése és helyzetének erősödése szórványjellegű volt. A feudális anarchia megfékezésétől, az ideiglenes stabilizációtól, az erős és okos politikus személyes hegemóniájától valamint az összorosz politikai központ átvitelétől rendkívül hosszú út vezetett az egységes állam központosításáig vagy akár az arra irányuló törekvésig.

4"

1 1169-ben az Andrej Bogoljubszkij által megszervezett koalíció csapatai bevették és kirabolták Kijevet, az „orosz városok anyját"-t. Az 1917 előtti historiográfia megkülönböztetett figyelmet szentelt ennek a kérdésnek. A szovjet történészek viszont - az orosz történetírók jelentős részével, különösen az államjogi iskola képviselőivel szemben - általában nem tekintették sorsfordító évnek 1169-et. Voltak azonban olyan kutatók is (B. D. Grekov, Sz. V. Juskov, Ny. Ny. Voronyin, az* 1980-as szintézis szerzői és Ju. A. Limonov),

4

4 akik Kijev elfoglalását és Vlagyimir szerepének növekedését politikai szempontból fordulópontnak látták. Az utóbbiak viszonylag kis száma természetesen nem jelentette azt, hogy a szovjet történetírás nem tartotta fontosnak az 1169-es év eseményeit, sőt a számos kérdésben tapasztal179