Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)
hanem az egész orosz föld fővárosa legyen, és amelynek joga volt Kijev helyének elfoglalására. 2 1 Voronyin a Kijevi Rusz vonatkozásában egyesítési szándékot tulajdonított Andrejnek, s úgy vélte, hogy a fejedelem gyenge pontja éppen katonai ereje volt. Bogoljubszkij „podrucsnyik"-jait (a befolyása alatt álló fejedelmeket) kapzsiknak nevezte, akiknek érdekei távol álltak a vlagyimiri politika feladataitól, akik a hadjáratokban csak a büntetéstől való félelmükben vettek részt, és bármely alkalmat kihasználtak az árulásra. A vlagyimiri seregek ereje nem tudta függésben tartani a centrifugális tendenciákat. 2 2 A szerző szerint Bogoljubszkij dicsőségének híre eljutott távoli országokba is, hiperbolikus méreteket öltve, s a fejedelem a Nyugat királyaihoz hasonló, valódi egyeduralkodó volt. Voronyin a fentebb már említett egyesítő politikát vizsgálva is talált hasonlóságot Andrej és a 11-12. századi nyugat-európai uralkodók (a flandriai grófok, Barbarossa Frigyes) között. 2 . Amint említettük, nem tekintjük feladatunknak az egyes nézetek bírálatát, Voronyin esetében azonban kivételt kell tennünk. Kritikánk tárgya természetesen nem a marxizmus klasszikusaitól átvett idézetek sora, hiszen az egyáltalán nem meglepő, ha egy marxista történész az 1960-as évek elején Marxra vagy Engelsre hivatkozik. A szerző inkább Andrej Bogoljubszkij túlértékelésében hibáztatható. Véleményünk szerint egy grúz és egy örmény példa igen kevés ahhoz, hogy a fejedelem hiperbolikus méretű dicsőségéről beszéljünk. Megkérdőjelezhető a Nyugat királyaihoz való hasonlítás is. A 12. századi nyugat-európai uralkodók jelentős részének hatalma korlátozott volt, ezért az egyeduralkodókat konkrétan meg kellett volna nevezni. Ráadásul a szovjet történészek nem egy esetben Magyarországot és Lengyelországot is a Nyugathoz sorolták, tehát még inkább szükség lett volna a pontosításra. Végezetül nagyon szerencsétlennek érezzük a flandriai grófok és Andrej Bogoljubszkij párhuzamba állítását, mivel a Flandria és a Kijevi Rusz közötti nagyságrendi és fejlettségiszint-beli különbségek szinte lehetetlenné teszik az efféle összehasonlítást. Az 1960-as évek nagyszabású vállalkozásai közé tartozik a régi Rusz külpolitikai kapcsolatainak feldolgozása, amely V. T. Pasuto nevéhez fűződik. A szerző nem kerülhette el Andrej Bogoljubszkij tevékenységének bemutatását sem. Foglalkozott vele a Bizánchoz, a Fekete-tenger partvidékén, illetve attól északra élő nomád népekhez, a Volgai Bulgáriához és a Kaukázus vidékéhez fűződő viszony ismertetésénél. 2 4 Azonban a könyv összefoglaló jellege miatt Pasuto elsősorban nem az egyes államférfiak lépéseinek alapos értékelésére törekedett, s így a szovjet történetírásban addig kialakított Bogoljubszkij-képhez sem járult hozzá újabb adalékokkal. 1971-ben megjelent müvében B. A. Ribakov Andrej Bogoljubszkij külpolitikájáról negatív értékelést adott: „A vlagyimir-szuzdali fejedelem kül174
