Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

A parasztság helyzete alapvetően más, mint Nyugat-Európában. Az 1853as úrbéri pátens következtében állandósul a feudális földbirtokszerkezet, és a törvény adta lehetőségek ellenére is igen csekély a földbirtokok mozgása. Bár a parasztság így személyes szabadságjogait megkapja, mentesül a földesúri függőségtől és szolgáltatásoktól, de kb. kétharmada teljesen kiszolgáltatott helyzetbe, sokszor létbizonytalanságba kerül. Ennek oka egyrészt az, hogy ha földet kapott is, csak kevesen rendelkeztek elég tőkével a termelés beindításához, biztonságosságához, nehezen tudták korszerűsíteni birtokaikat. Sokszor a megszerzett földbirtok a család nagysága miatt alkalmatlan volt arra, hogy biztos megélhetést nyújtson. Ha pedig csupán személyi szabadságát kapta meg, először az ipar fejletlensége, majd 1875 után saját képzetlensége miatt ez a réteg nem tud bekapcsolódni a modernizációba. Alkalmi vagy betanított munkásként tud elhelyezkedni, de a 80-as évek közepétől a férfiak helyett egyre inkább a nőket és a gyermekeket alkalmazzák az ipari üzemek is. A polgárság származása miatt, asszimilációs törekvései ellenére is nemzetidegen maradt. A német és zsidó többségű polgárság 1867-ben - ha ismét nyugattal hasonlítjuk - óriási hátránnyal indul: mindössze a társdalom 6-8%-át alkotja. Ez nagyon szűk társadalmi bázis a polgári átalakulás teljes végigvitelére. A polgárság idegensége nem csupán származásából adódott, hanem abból is, inert új elemként jelent meg egy tradicionális szerkezetben. A tudati okok közül kettőre kell felhívnunk a figyelmet. Először a nemzeti ideálkép megrekedésére.

2

3 A XIX. század utolsó harmadában a nemesi elit a modernizációban a polgári életmódot, életeszményt, gondolkodást nem tekintette magyarnak, magát a polgárságot gyakran bizalmatlanul, a nemzeti eszme árulójaként kezelte. Ez visszavezethető az 1849-67 közötti abszolutizmus időszakára, amikor az állam (mely intézményrendszerében egyre több polgári elemet tartalmazott) korlátozta a származással szerzett jogokat. Ebben természetes támasza, szövetséges volt a polgárság. Mivel az abszolutizmus a független magyar állameszménnyel állt szemben, a nemességnek nem kellett különösebben megerőltetni fantáziáját, hogy az „áruló" kifejezésig eljusson a polgársággal kapcsolatban. Annál is inkább, mert míg a középnemesség a passzív rezisztencia, a tőkehiány és korszerűtlen birtokpolitikája miatt egyre inkább elszegényedett, a polgárság, ha bizonyos korlátok között is, de gazdaságilag gyarapodni tudott. Nehezebben megfogható az általános politikai kultúra színvonala. Ahhoz, hogy valaki „polgár" legyen, a megadott jogokkal élni kell tudnia, akarnia kell a döntéshozatalban való részvételt. Magyarországon évszázadokra viszszamenően a társadalom maximum 10%-ának volt gyakorlata a politikai szereplésben, az érdekérvényesítésben. A társadalom túlnyomó többsége megszokta, hogy a döntések nélküle születnek meg, és jobbik esetben végre149