Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

bál-e a letelepült és keresztény Európába saját erejéből beilleszkedni vagy pedig önállóságát elvesztve rákényszerítik a keresztény vallást és életformaváltást. Utóbbi az avarok útja volt, akik a IX. század elejére a terjeszkedő frankokkal szemben maradtak alul. A hunok korábban birodalmat építettek ki ugyan, de ennek felbomlása után visszamenekültek a sztyeppére, s hamarosan eltűntek a történelem színpadáról. A magyaroknak nem állt módjukban, hogy az erősebb besenyőket elűzve korábbi etelközi hazájukba visszatelepedjenek, bár valamikor a X. század elején vagy legalábbis első felében kaptak egy ilyen értelmű ajánlatot a bizánci császártól, amelyet egyértelműen elutasítottak. Az avarok példája inkább fenyegetett, mert őket a frank birodalom győzte le, amelynek egyik utódállama, a német Augsburgnál nagy vereséget mért a kalandozó magyarokra. Fennállt a veszély, hogy vagy nyugatról a terjeszkedő német-római birodalom vagy pedig a szintén megerősödő bizánci birodalom vonja fennhatósága alá vagy hódítja meg a Kárpátmedencét. Az expanzió magyarázatául szolgálhatott volna a magyarok pogánysága. A két birodalom közé szorulás és a meghódíttatás veszélye kísértett tehát egyfelől, másfelől viszont a kalandozások lezárulásával bekövetkezett a nomádizmus, s egyáltalán a magyar gazdaság belső válsága, amelyet csak a letelepedéssel lehetett megoldani. A X. század második felében, utolsó harmadában tehát megkezdődött a magyar kísérlet, amely az ellenséges Európában való önálló fennmaradásra, a gazdasági krízis elhárítására irányult. A magyar kísérletet megkönnyítette - bár unikum voltán, lévén hogy steppei nomád törzsszövetség vagy állam vállalkozott kényszerűségből erre, nem változtat - hogy az Occidenstől keletre éppen a X. század második felében más, törzsi-nemzetségi szinten élő népek (így a csehek, lengyelek és keleti szlávok, oroszok, valamint a skandináv népek, a rettegett vikingek) is ekkor léptek erre az. útra. A kereszténység felvétele és az ezzel kapcsolatban levő államszervezés, valamint a letelepedés kérdéseinek megoldása nemcsak a X. század utolsó harmadára, de a XI. század jelentős részére várt. A kereszténység felvétele és az államalapítás folyamata is viszonylag hosszabb időt vett igénybe. Bár a magyarok megismerkedhettek a nagy világvallásokkal, így a kereszténységgel is már Etelközben, áttérésük csak a Kárpát-medencében, a X. század közepe tájától indult meg. Mind a keleti, mind pedig a nyugati egyház lépéseket tett a magyarok vezetőinek megtérítésére, s ezáltal saját egyházi, s ezzel politikai fennhatóságuk kiterjesztésére. Mindkét esetben természetszerűleg felülről indult meg a térítés, először a magyar törzsszövetség első számú vezetőit kísérelték meg áttéríteni. Kezdetben ez a magyar vezetők részéről sok esetben felületes, feltehetően politikai célú áttérés volt, amelynek következményei nem lehettek (Bulcsú vagy Géza kereszténysége például ilyen többistenhitet is feltételező látszatkereszténység volt). A térítésben Bizánc járt az élen, megelőzve a római katolikus egy12