Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Kaló Ferenc: Visszhangok, kortárs-vélemények Liszt Ferenc oroszországi koncertjeiről

pillanatát sem. Olyanok voltunk, mint a szerelmesek, mint akik eszüket vesztették. Nem is csoda, hiszen ehhez hasonlót nem hallottunk életünkben, s még soha nem volt alkalmunk szemtől szembe találkozni egy ilyen zseniális, szenvedélyes démoni természetű emberrel, aki hol viharként száguld, hol meg a szépség és báj gyengéd áradatait zúdítja ránk..."

4 A. Szeröv, barátjának írt levelében, talán még érzékletesebben ad hangot elragadtatásának: "Már csaknem két órája, hogy eljöttem a hangversenyről és még mindig nem tértem magamhoz: hol vagyok? Valóban Lisztet hallgattam? Be kell vallanom: sokat vártam a leírások alapján, ... de a valóság messze felülmúlta minden várakozásomat! Szerencsés, igazán szerencsés emberek vagyunk, hogy 1842-ben élünk, amikor egy ilyen előadóművész van a világon, s hogy ez az előadóművész eljött a mi fővárosunkba, és nekünk alkalmunk nyílt meghallgatni... Ó, de boldog vagyok, mekkora ünnep ez a mai nap, mintha az egész világ megváltozott volna! S mindez egyetlen ember fellépésének a műve! Ó, mily hatalmas erő rejlik a zenében!... -- egész lényem valami különös feszültségben, valami kimondhatatlan elragadtatásban, valami boldog mámorban él..."

5 Az első hangverseny sajtóvisszhangja is a mámoros csodaérzés hangulatát sugallta. A kor nagyhírű újságírója, kritikusa, a Belinszkij-Gogol irodalmi vonal elleni fellépése miatt azóta is sokat vitatott F. Bulgarin lapjának (Szevernaja Pcsela) április 11-i számában az alábbiakat írta: "Liszt játéka ugyanazt jelenti a zenei világban, mint Victor Hugo drámái a francia irodalomban, ami Goethe Faust-ja a német irodalomban... Van benne minden: félelmetesség és báj, mennydörgés és napfényes reggel, halál és rózsák... Liszt Don juan-jának duettjét valósággal elénekli az ujjaival, az Erikönig német ballada tartalmát elmeséli az ujjaival. Valami csoda! Látni kell Liszt arcát, szemét, amikor játszik! Benne tükröződik egész lelke! Indulatai olyanok, mint a derült égen átsuhanó felhők... s már villámlik is ... kitör a vihar... majd ismét napsütés! Ha még sohasem láttak zsenit alkotás közben, akkor nézzék meg a zongorázó Lisztet, még akkor is, ha nem szeretik a zenét!"

6 Érdekességként megemlíthető, hogy Bulgarin a kirobbanó sikert azzal is magyarázta, hogy a zongora a nők kedvelt hangszere, Liszt játékát elsősorban a nők értették meg, szerinte a férfiak többsége csupán a szebbik nem lelkesedését utánozta. Az sem kerülheti el figyelmünket, hogy Bulgarin az elismerés hangjai mellett tett egy kritikai megjegyzést is, mely Lisztnek egy Chopin-mű interpretációjáva! kapcsolatos, amit viszont Sztaszov ~ megkérdőjelezhetően ~ utasított vissza, mondván Bulgarin nem értett a zenéhez.

7 Néhány héttel később O. Szenkovszkij folyóirata, a Bibliotyeka dija cstyenija az időbeli eltávolodás adta higgadtsággal, de még mindig felsőfokon 152