Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a társadalomelmélet köréből (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Kádek István: Az általános iskolai pedagógusok foglalkoztatási és bérezési problémái — a 80-as évek közgazdasági és pedagógiai szaksajtójának tükrében

77 Érvényesül azonban n munkacrőpiacl hntás is. Egy 88-ban készült oscttenulmány számszerűen bizonyította, hogy az alsó tarifahatárok 1984-töI 1987-re a két legalacsonyabb kvalifikációs kategóriában emelkedtek a legnagyobb mértékben. Ez a munkacrőpiaci viszonyok alapján jól magyarázható, hiszen a sz.óbanforgó két kategóriába tartozó pedagógusok (akik zömében szakoktatók) csoportja van legkevésbé az. oktatási rendszerhez kötve. Az ő szegmentumuk igen szoros kapcsolatban áll a "külső* (ti. oktatási rendszeren kívüli) munkaerőpiaccal, így aze kategóriákba tartozó munkavállalóknak az oktatási rendszerben történő megtartásához nagyobb bérnövelésre van szükség.

1

3 Kétségtelen, hogy a magasabb végzettség bonyolultabb feladatok megoldását teszi lehetővé, magasabb színvonalú munkavégzést garantál. Amellett is lehet érvelni, hogy az életkor előrehaladtával a fokozódó gyakorlottság, a mind több megélt tapasztalat a nevelési-oktatási feladatok eredményesebb megoldását teszi lehetővé. De egészen biztos ez? Hiszen érvelhetünk így is: az évek múlásával a valamikor megszerzett tudás, ismeretek kopnak és avulnak, a gyakorlottság pedig a munka végzését veszélyesen rutinizálhatja. És egyáltalán: min mérhető a nevelési-oktatási feladatok eredményesebb megoldása? Visszatérve az alapkérdéshez: elegendő-e az ösztönzőbb differenciáláshoz pusztán az életkor szerinti bérkülönbségek rendszere az oktatásügyben? Bizonyára nem. Persze, ma sem csak az életkor szerinti bérkülönbségek léteznek. A belső szakmai tagolódás erősítése a bérdiffcrcnciálás egyik lehetséges alapja. Ezzel kapcsolatban jegyzi meg egy kutatási résztanulmány szerzője a következőket: "... a szakmai előrejutás lépcsőfokainak kialakítására utal a központi dokumentumoknak az a törekvése, hogy a szakmai munkaközösség-vezetőket az iskolai Irányítási struktúrába emeljék, illetve ezt a célt szolgálná a »vezető pedagógus« cím bevezetése is. Az. »érdem szerinti fizetés« elve sejlik föl azok mögött az intézkedések mögött, amelyek a doktori fokozat megszerzését vagy az intenzív továbbképzésben való eredményes részvételt fizetésemeléssel kívánják jutalmazni."'

4 Egy másik esettanulmány szerzője'-"

5 is felhívja a figyelmet a magasabb pcdagógirsf>cosztások húzó, ösztönző erejére. Csakhogy! A "nembeosztotti" besorolás kevés f>edagógusnak juthat osztályrészül. "Az ÁBMH rendelet alapján — mint olvashatjuk a tanulmányban — négy nem-beosztotti besorolás különíthető el: a vezetők, a vezctőhclyettcsck, szaktanácsadók ós a vezető pedagógusok. E Ixrsorolások lényegében a pedagógusok iskolai stáluszcmclkcdcseuck lehetséges állomásai is.... A vizsgált iskolák pedagógusainak mindössze 13--15 %-a tevékenykedett nem l>eosztotti besorolásban. Ha figyelembe vesszük, hogy az iparvállalatoknál végzett elemzések szerint az ott dolgozó diplomásoknak kicsivel több mint 50 ^-a dolgozott nem-beosztottként, jogosnak tűnik az a gyakran hnllnlt megállapítás, hogy az iskola egy »vak« pálya, abban az érteleml)cn. hogy igen kevés a státus/emelkedés lehetősége. * Eltérhet azonban két azonos végzettségű, azonos életkorú és beosztású tanár személyi alapbére is. De elegendő-e az eltérés, és mennyire objektív mércén alapul?