Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a társadalomelmélet köréből (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)
Loboczky János: A "műalkotások saját világa" Lukács György Esztétikájában
15 hogy a tudomány egynemű közegével szemben a művészet közege elválaszthatatlanul a szubjektumhoz kapcsolódik. Mármost itt az a dialektikus ellentmondás áll fenn, hogy többek között éppen ez a szubjektív jelleg közelíti az esztétikai visszatükröződésben létrejött képződményeket az objektív valósághoz. Az egynemű közegnek ebből a szempontból sajátos megismerő funkciója van, mivel elősegíti a tárgy lényegesre redukálását. így azok a mozzanatai kerülhetnek előtérte, amelyek a visszatükrözés céljával szorosabb kapcsolatban vannak. Ennyiben a tudomány és a művészet egynemű közege formai hasonlóságot mutat egymással. Természetesen számunka a művészet egynemű közege specifikus jegyeinek bemutatása a fontosabb. Lukács az egynemű közeg genezisének legfőbb mozzanatait is tisztázza. Míg a tudományokban a differenciálódás elve a tárgyi világ természetében rejlik, addig a művészetben az emberi szubjektum magatartásmódjában is, amely lehetővé teszi a valóság egyfajta aspektusból való "leképezését". Az egynemű közeg létrejöttének feltétele a világ felfogásának "beszűkülése" a tartalom és a megjelenésmód tekintetében egyaránt. Hangsúlyozni kell, hogy azért nem szubjektív önkény dönti el, milyen egynemű közegek képesek a valóságnak az emberiség szempontjából jelentős visszatükrözésére (lényegéljen csak a látás és a hallás fejlesztheti ki ezt a közeget). Ebből következően az egynemű közeget egyoldalú értelmezés lenne pusztán formális elvnek tekinteni. Az itt megmutatkozó összefüggésrendszert nagyívűen villantja fel az Ontológiában Lukács: "A művészet középpontjában viszont az ember áll, ahogyan a világgal és környezetével birkózva nembeli egyéniséggé formálódik."^ Az esztétikai szféra tudatos antropomorfizálása a saját célkitűzései alapján teremti meg a specifikus egynemű közeget. Az életből merített elemeket csak akkor használhatja fel a művészet, "ha már alávetette ezt az egységesítés ilyen folyamatának. Az ilyen átalakítás csak azért lehetséges, mert a művészi tételezés nem közvetlen, valóságos-gyakorlati célokra, hanem tisztán mimetikus képződmények megteremtésére irányul."^ Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a társadalmi gyakorlat már a művészetek önállósodása előtt kitermelte azokat a tételezési módokat, amelyekből az új szükségleteknek megfelelően létrejöhetett a művészet egynemű közege. Lukács az Esztétikában is fontos teret szentel annak bemutatására, hogyan vált szét a mindennapi élet és a művészet. Ugyanakkor az előbb idézett hely szövegkörnyezetében egy érthető paradoxonra hívja fel a figyelmet: az eldologiasodás következtében az emberek saját magasabbrendű, pozitívan értékelt tevékenységeit. így a művészetet is. felülről jövő mitikus adománynak fogták fel. Az egynemű közeg lukácsi elemzéséiből azt is ki kell emelnünk, hogy ez nem pusztán formális elem, a tartalmi és formai "oldalt" itt éppúgy csak sajátos egységükben van értelme vizsgálni, mint a műalkotások bármely más vonatkozásában.
