Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/10. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Miklovitz Lászlóné: A testnevelés szerepe nevelési rendszerünkben.

- 71 ­pontú általános iskola megvalósításának útján lényegesen előbbre tudjunk jutni, fontos feladat a korszerűség biztosítása, az iskolai testnevelés területén. Az egységes pedagógiai eljárások biztosítása mellett az igé­nyes szakmai tevékenységgel el kell érni a társadalmi összefogást, társa­dalmi érdeklődést egész nevelésügyünk előbbre vitele javára. "Mert az urbanizálódással, a technikai fejlődéssel, életkörülményeink megváltoztatásával nőnek gondjaink a mozgáshiány miatt. Egyre több tény bizonyítja, liogy a mozgásszegény életmód miatt a személyiség már nemcsak szociális vonatkozásban károsodik, hanem biológiai egyensúlya is veszély­be kerül; szervi funkconális elégtelenség tapasztalható és a negfelelő tevékenységváltás hiánya miatt a regenerálódás is hátrányt szenved: sok a hipertóniás, vegetatív labilitásban szenvedő neurotikus tanuló."(5) A nevelés tervezésének szükségessége A társadalmi, gazdasági feladatok elvégzése szükségessé teszik a ne­velés tervezését. Sikeres végrehajtása attól függ, hogy a nevelés külön­böző tényezői: az iskola, a tantestület tagjai, a család, az ifjúsági szervezetek, a napközi otthon, diáksportkörök, kulturális intézmények, társadalmi szervek között meg legyen a kellő összhang a nevelőmunka so­rán, a nevelés célját, módszerét illetően. A Nevelési Tervben foglalt követelmények megvalósításáért az iskola a felelős. Feladata a nevelés különböző tényezőit koordinálni, s a munkát szervezni. Elsőrendű az iskola pedagógus kollektívájának elvi, pedagógiai egységének megteremtése, amelynek előfeltétele, tiogy a tanár ismerje a Nevelési Tervet; meggyőződése legyen a tervszerű munka szükségessége; tudja mely területen kell a nevelő munkát erősíteni; a feladatok meghatá­rozása reális, jól körülhatárolt, tartalmilag konkrét legyen. Ezután ke­rül sor a követelmények rögzítésére. A nevelésben a tanulóknak meghatáro­zott magatartási készségeket és szokásokat, világnézeti, erkölcsi és jel­lemtulajdonságokat kell elsajátítaniok. Ez a nevelési követelmény. A nevelés folyamatában tevékenységre serkentő követelményeket állí­tunk a tanulók elé, akik azok teljesítése érdekében végzett: erőkifejtés közben fejlődnek. A nevelési követelmények mögött a társadalmi meggyőző-

Next

/
Oldalképek
Tartalom