Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/4. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

HEKLI JOZSEE: A MAI SZOVJET DRÄMA EGY SAJÄTOS VONULAT (ALEKSZANUR GELMAN)

- 66 katlan esemény áll, hogy Potapov és brigádja nem hajlandó felvenni a prémiumot, helyette a pártbizottsági ülés nyilvánossága elótt a brigád feje a vezetés elvi, erkölcsi kérdéseit feszegeti. A heves viták során az is hamar kiderül, hogy a tét nem csupán az üzem, a termelés további sorsa, hanem — közvetve — a társadalom egészséges életműködése. A dráma alapkérdése az: mi az oka, hogy a tizenhét tagú betonozóbrigád vezetője, Vaszilij Patopov a nagy fontosságú építkezés valódi rendjének megteremtése érdekében látszólag rendet bont, s nem hajlandó semmiféle kompromisszumra? A bátor tett, a prémium-visszautasítás mélyebb okait Potapov lépésről lépésre tárja fel. Szenvedélyes szavai nyomán egyre világosabbá válik, hogy a kiutalt prémium csupán egyharmada annak az összegnek, amit a betonozok jobb anyagellátással és munkaszervezéssel megkaphattak volna. A prémiumösszeghez úgy jutott a vállalat, hogy "objektív" nehézségekre való hivatkozással elérték a főhatóságnál, hogy csökkentse az eredeti tervet, majd ezt teljesítették túl. Kényes állításaihoz a brigádvezető perdöntő bizonyítékokkal is szolgál. A fiatal közgazdásznő, Milenyina pontos számításai mindenkit meggyőznek. A rendkívül érdekes termelési dráma szerzője arra is vállalkozott, hogy a mélyértelmű tanulságaokat személyekre is lebontsa. A Potapov "provokálta" éles vitákban majd mindenki felszólal, s a pártbizottsági ülés résztvevői sajátos totalitásban mutatkoznak meg. A legtöbben szólamszerű, felületes, méltatlankodó, fölényes vagy éppen bagatellizáló megnyilatkozásokkal próbálnak pontot tenni a kínos ügy végére. Az opportunizmusra hajló személyzetis, Ljubajev, például békítgetni igyekszik, a tervosztályvezető, Ajzatullin tanácstalanságában egy jelentéktelen tárgy elvesztésének a színvonalára próbálja degradálni az esetet, a másik brigád vezetője, Komkov, a "bevált" sablonok mögé bújik, Batarcev igazgató szónokol. Ketten hallgatnak csupán: Szolomahin, a párttitkár és Frolovszkij, a fődiszpécser. A végletekig kiélezett helyzetben Szolomahin kér utoljára szót. Bátor, önkritikus szavai nyomán enyhül a feszültség: "Az a véleményen, hogy ha most nem fogadjuk el Potapov javaslatát, akkor bennünket, úgy is, mint pártbizottságot, el kell zavarni...". Az ülés résztvevői — a párttitkár kemény mondatai nyomán — gondolataikba mélyednek, s új szemszögből próbálják megemészteni a történteket. A dráma legfőbb tanulságát — a felgyorsult élet többet követel min-