Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/10)

Kelemen Imre: Zenetanítás az egri érseki tanítóképzőben III. rész (1920-1939)

- 6 ­í korló iskolát kapott. A gyakorlati tanítások a IV. és az V. osztályban kerültek sorra. Egy-egy növendékre átlagosan 3, esetleg 4 tanítás jutott, amelyek között a készségtárgyak is szerepelhettek. •A háború alatt megszűnt Lavotta Zenekor csaknem 10 éves szünet után az 1924/25-ös tanévben kezdte meg újra a működését. Egyik újjászervezője ugyanaz a Révész Károly volt, aki 1912-ben az alapítás munkáját is vál­lalta. Mellette Lőrincz Károly tanító is kivette a részét a szervezésből s a továbbiakban Ö lett a karnagya a zenekarnak. A Zenekor taglétszáma a megalakuláskor (1924. IX. 14.) a következő volt: 21 haladó, hegedűt vagy más egyéb hangszert játszó diák, 37 kezdő, valamint 22 pártoló tag. A tagdíjakból és adományokból befolyt összegek a tanév végére nem kevesebb mint 1.309.200 inflációs koronát tettek ki. "Örökölt" vagyonuk — 200 ko­rona értékű hadikölcsönkötvény, továbbá a Heves megyei Takarékpénztárban letétbe helyezett 70 korona 40 fillér az infláció következtében értékét veszítette (5). 1926. április lB-án került sor a képző diákotthonának felavatására, amelyet Dr. Csanádi László az iskola igazgatója (6) épít­tetett saját költségén, elsősorban a tanítók gyermekei és a szegénysorsú­ak számára. Az épület 60 diáknak adott otthont. Volt zongora és harmónium is (7). Az alapító igazgató ünnepi beszédében külön hangsúlyozta, hogy az új otthon egyik pártfogójának Szent Ceciliát kérte fel: "azt, aki védő­szentje a kántoroknak, hogy gyullassza föl az itt nevelkedő kántorok szí­vét, amint felgyullasztotta Valériánusét, hogy magasztos szép feladatukat a szertartási éneklést, a hívek énekének vezetését, orgonajátékkal való kísérését, a hívők üdvére és Isten dicsőségére végezzék" (8). Az avatóün­nepélyen a tanítóképző énekkara a "Boldogasszony Anyánk"-at énekelte Me­iszner Imre négyszólamú feldolgozásában. A tanév folyamán 1927 tavaszán Egerbe látogattak a sárospataki Állami Ta­nítóképző tanárai és tanulói, akik számára Meiszner orgonahangversenyt adott a főszékesegyházban. Ezen néhány művel az egriek kórusa is közremű­ködöttt. A következő évben 1928-ban ünnepelte az intézet, fennállásának 100. év­fordulóját. Ebből az alkalomból június 27-én és 28-án nagyszabású ünnep­ségekre került sor. Bemutatták többek között Benkóczky Emil: Pyrker című színdarabját, melynek zenei betéteit Meiszner Imre komponálta szólóének­re, illetve kórusra. Az énekkart a 14. honvédgyalogezred zenekara kísér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom