Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/06)
Feketéné Cselényi Zsuzsanna: A fajvédők szervezkedési kísérletei
- 91 tani a társadalmi rendet, nem lesznek semminő oldalról meglepetések, mert akkor minden magyar egy irányban törekszik, a keresztény agrárgondolat megvalósításán keresztül a keresztény Nagy-Magyarország feltámasztására." 5 Ezt a beszédet, de egyéb nyilatkozatokat, a sajtót olvasva már ekkor ismétlődően felfedezhető a később megalakuló fajvédő párt programjának néhány fő gondolata, de az útmutatás is az áhított, erős szélsőjobboldali párt létrehozásához. Ehhez első lépésként az egységes közvélemény kialakítását, az elrendező fő elvek körül csoportosulást, az egységes, erős tábor létrejöttét tekintette. Az egy táborba tömörítő elvek közül különösen a magyar faj védelmét, a zavaros, fajbiológiai, illetve fajkeret elméletet hangoztatták. Ebből közvetkezik a másik alapelv, a magyar faj védelme, erősítése csak a zsidóság rovására történhet. Az antiszemitizmus része volt a keresztény agrárgondolat érvényrejuttatása, ami a zsidó agrártőke megnyirbálását jelentette. Szerintük ez az út vezethet a keresztény Nagy-Magyarország feltámasztásához. Az utóbbi időben egyre több szó esik Gömbös és a jobboldali szervezetek szociális érzékenységéről. Hogyan értékelhetjük kiáltványaik, programjaik ilyen irányú pontjait? Gyakorlatilag nem történt más, minthogy a gazdasági-társadalmi életben régóta esedékes — szinte már halaszthatatlanná vált — széleskörű reformok egy részét követeléseik közé iktatták azzal a céllal, hogy az egyéni érdekeltségen keresztül tömegbázist szerezzenek céljaik megvalósításához, az antiszemitizmushoz, az antikommunizmushoz, a területi revízióhoz. Elméleti alaptételük egyszerűnek és hatásosnak bizonyult, a hazafias-vallásos érzelmek felkarolása jórészt a szociális demagógia segítségével. A fent említett alapelveknek a köztudatba való átültetéséért és gyakorlati megvalósításáért — egyenlőre — tehát a szélsőjobboldali szervezetek harcoltak, de próbálkozás történt a tövényhozó testületen belüli fajvédelmi szervezkedésre is. 1922. szeptember 18-án Keresztény Szerződés elnevezés alatt indult az a fajvédelmi szervezkedés, amely mintegy 100 keresztény képviselőt tömörített az egységes fajvédő politika intenzívebb megvalósítása érdekében. A szerződést aláíró képviselők az alábbi, Gömbös