Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/06)

Bozsik Rafael: Megjegyzések Augustinus történetszemléletéhez

- 11 vázolódik elénk. Érdekes jellegzetesség, hogy a fogysztás, de különösen a birtoklás határait nem kívánja konkrétabban kijelölni. Ehelyett a mértéket az emberen belülre helyezi, s így emiatt már nem is a szerzett javak mennyisége eredményezi az ember rosszá válását, hanem csakis a megromlott emberi akarat miatt rossz irányt vett szeretet, amely végső céljait a földi javakban találja meg. így fogalmazza meg: a "... haladó életünk fenntartásához szükséges dolgoknak mindenkire nézve egy a használata, a használat célja azonban igen különböző". Nincs már nyoma a vagyon, a birtok nagyságát kritizáló bibliai erélyes hangnak. Új modus vivendi született: a tulajdon bármilyen nagysága esetén is lehetősége van a helyes akaratú gazdagnak Isten Városa polgárává válni. Ezáltal ügyesen legitimálja a vagyonos embert is: nem kell felosztani tulajdonát, neki nem tanácsolják már ezt, mint újszövetségbeli sorstársának. Ez a felfogás az akkori időmetszetben teljesen megfelelt az uralkodó osztályba tartozó keresztényeknek, s akkor — de később pedig majd méginkább — a birtokban fokozatosan, egyre nagyobb mértékben gyarapodó középkori egyháznak. Mindez persze beépül abba a nagy összefüggésbe, hogy a földi javakat csak szükségből kell felhasználni és birtokolni. Csakhogy a gondolati keret az utókor szemében könnyen elhalványulhat. Augustinus az emberi lényegről értekezve még nyomatékkal jelenti ki, 21 hogy az ember nem elszigetelt, magányos, hanem társas lény. Ennek kapcsán részletesen szól — kezdve egészen a teremtéstől — az ősszülőktől leszármazó emberiség közösségekké szerveződéséről, s az annak következményeként létrejövő intézményekről és azok működéséről. E gondolatkör érdemi kibontása előtt azonban egy fontos megjegyzéssel él. Figyelmeztet, hogy az emberiség útjának alakulása nem érthető meg az angyalok sorsának ismerete nélkül, mivel egyrészt e két teremtménycsoportnak a léthierarchiában elfoglalt saját szintjén legfontosabb eseménye egy tartalmában azonos folyamat, egy belső divergencia létrejötte, másrészt pedig az említett esemény azonos ok miatt is következik be. Az említett azonosságoknak az az ontológiai alapja, hogy az emberekben és az angyalokban van közös tényező: a lélek. Az egységet képviselő lélek pedig egyazon tulajdonsággal lett felruházva a teremtő által. így a lélek működjék is a létteremtmények bármely szintjén, mégis csak ugyanazon megnyilvánulásokra képes, az általa végrehajtott, az általa vezérelt azonos tettek mögött azo-