Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/05)

Loboczky János: Kossuth adó-koncepciója a reformkorban

- 115 Széchenyi tervét taglalva Kossuth is fontosnak tartja, hogy mind a külföldi kölcsön felvételét, mind a pénz felhasználását az országgyűlés ellenőrizze. Ugyanakkor helyesen mutat rá, hogy Széchenyi terve csak átmenetileg jelentene megoldást, hiszen a "két garasos" ado a külföldi kölcsön törlesztése után, tehát mintegy 35 év rnúlva, automatikusan megszűnne. Ez tehát nern állandó, aránylagosan viselendő adó, amilyet az ellenzék kíván. (Kossuth 1844 a.) Kossuth nyilván azért lép fel támogatóként, mert a háziadó bukása után ez a terv is lépés lehetett volna a közteherviselés irányába. Széchenyi az adott helyzetben kénytelen volt elfogadni Kossuth kiegészítéseit, a közteherviselés es az örökváltság összekapcsolását, hiszen a liberális nemesség támogatása nélkül nem képzelhető el a megvalósítás. Ezenkívül a közteherviselés Széchenyinél is az érdekegyesítés egyik eszköze. Mindezekkel magyarázható, hogy Kossuth és Széchenyi között átmeneti közeledést figyelhetünk meg. Kossuth az elvi egyetértés után a cselekvést sürgeti. Most már meg kell szavazni az adót, azután pedig ebből és más indirekt adókból létre kell hozni az országos pénztárat. (Kossuth 1844 b.) Széchenyi viszont még mindig a kormány támogatásában bízik, szerinte előbb országos bizottmányt kellene kiküldeni a végrehajtás részletes kidolgozására. Az országgyűlésen végül a telekdíj-terv megbukott. Az alsótábla a telekdíjra csak 2,5 milliót szavazott meg, a főrendiház ezt 1 millióra szállította le. Az alsőtábla, ragaszkodva az eredeti összeghez, inkább leszavazta az egész telekdíj-tervet. Mos már Kossuthot semmi sem kötötte a telekdíj-tervhez. Egyébként még 1843 végén, a házi adó bukása után a tanulságokat levonandó így tekint vissza korábbi, adó körüli agitációjára: "... feláldozárn eszméim jobb részét a practicabilitás igényeinek, mert a kötelesség érzete becsületes anbernél ugyan mindenkor elég, de siker reménye nélkül küzdeni nem vigasztaló." (Kossuth 1843 d.) Sikerre azonban így sem tudta vinni a kérdést, azért hangoztatja, hogy most már nem fog a körülményekkel alkudozni. Felfogásának radikalizálódását jól mutatja két cikke, melyek 1846ban jelentek meg a Hetilap című folyóiratban. (Kossuth .1846 a, b.) Ismét hangsúlyozza, hogy az úrbéri viszonyokból való kibontakozás és a közte-