Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/04)
Király Gyula: A gyakorlati képzés elméletéből
- 74 megmunkálást: bontásokat, csoportosításokat, válogatást, rangsorolást, időbeli elosztást igényelnek. Külön elméleti munkát jelent azokból olyan válogatás, hogy mely feladatok kapcsolhatók a szemináriumi munkához, melyekre lehet az előadásokon esetleg már utalni , melyekre utólag hivatkozni, melyek igényelnek konkrét előkészítést, stb. Az általános iskolai élet objektíve folyik, annak rendjét vajmi kevéssé lehet "csupán" a főiskolai munka-, s főleg a hallgatók egyéni életrendjéhez, idő- és feladatbeosztásához igazítani. Enélkül pedig irreális minden kísérletezés a szoros, "precíz programozásra". Mindebből az következik, hogy a főiskolai Tanterv előírta feladatok általános keretprogramnak mindenképpen jók. Csupán attól kell óvakodni, hogy mechanikus módon, körültekintés, a lehetőségek végiggondolása nélkül azok maximalista követelményrendszerré alakuljanak a hallgatók gyakorlati programjában. A gyakorlatokkal — és az iskolákkal — kapcsolatos "bizalom" azt is kell, hogy jelentse, hogy bizonyos követelmények bár "látványosan", kiemelten, "értékelhetően" talán nem jelentkeznek a hallgatói teljesítményekben, valamilyen fokú átélésükre, az azokkal való kapcsolatba kerülésre mindenképp számítanunk kell. Fontos ezt így szemlélni, mert könnyen a liberalizmus csapdájába eshetünk, vagy teljesíthetetlennek minősítjük a Tanterv egyébként megalapozott előírásait. Pedig mindkettő veszélye fennáll. Felsőoktatásunkban ugyanis a jól kiszabott feladatok hallgatói teljesítésének objektív mérése és értékelése dominál, s még szinte újdonság számba megy az ezen (pl. az osztályozásokon) tuli "mögé-gondolás", a vizsgáknál nem a szemlélhető, de joggal feltételezhető transzfer hatás. Más oldalról pedig a mindent teljesíttetni akaró lelkiismeret vesztheti el hitét a feladatok mennyiségének, ezzel a tantervi előírásoknak realitásában. A gyakorlat tartalmi felvázolása természetesen csak hozzávetőleges lehet a pedagóguskutatás eredményei, valamint a társadalmi követelmények ismeretének birtokában is. A teljesség lehetetlen, mivel óhatatlanul irreálissá válna a sok — egyébként bizonyára megalapzott — követelmény, megcélzott kisebb-nagyobb jelentőségű pedagógusi képesség felsorolása, azoknak valamiféle kategóriákba való gyömöszölése. Az is kiszámíthatatlan, hogy az általános- és főiskolai élet hány
