Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/03)

Varga Gyula: Igekötős szerkezeteink szórendi jellemzői

- 116 Adott mondatstruktúra előírja számukra a régi szerepet, pl.: kezet fog /^-nem fog kezet ~J ki fog kezet? /v/ kezet is fog, dugába dől ^ nem dől dugába ^ mi dől dugába?,./ dugába is dől, uígy: megakad aj nem akad meg ^y ki akad meg? ^ meg is akad. E szórendi variációk kialakulása után kezdődhetett meg, majd teljesedhetett ki az igekötők funkcióvesztése, illetve morfológiai funkcióváltása. A már kialakult szerkezetek — most már tkp. analitikus alakok megmaradtak, sőt analogikusan továbbra is hatottak. Hatniuk is kellett, mert ez a szórendi szabályrendszer nem szófaj-, hanem nyelvspecifikus; meg azért is, mert az igekötővé válás nem egyszerre történt, hanem szórványosan és folyamatosan. Az ige előtti pozícióban állókat viszont az ige egyre erősebben magához láncolta, ugyanis a/ egyre szorosabb szerkezetet alkottak (bővítmény >vonzat > alkotórész), b/ szó- és mondatszemantikai tulajdonságok szétbonthatatlanná forrasztották őket, c/ a szemlélet (Aspekt) és a cselekvési mód (Aktionsart) optimális kifejezőeszközeivé fejlődtek, az eleve nyomatékosabb igekötő mögött az ige hangsúlyát vesztette, d/ gyakorisági jellemzők morfológiai típussá, illetve analógiává rendezték őket, nyitottá téve a rendszert egyrészt igekötők létrejötte, másrészt igekötős szavak tömeges alkotása számára. Az igekötővé válás nem izolált jelensége nyelvünknek. Összefügg határozórendszerünk belső alakulásával, differenciálódásával, még inkább képzőrendszerünk visszaszorulásával: produktív képzőink száma egyre csökken, prefixum típusú elemeink száma pedig egyre gyarapszik.