Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Sectio Pedagogica et Psychologica (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Kiripolszky Mária-Nahóckyné Ludányi Ágnes: Pályaszocializáció és szereptisztázás hallgatói csoportmunkával a tanárképzésben.

Tanulmányunkban vázolni kívánjuk azt a pszichológiai kutatómunkát, amely a belső szelekció kidolgozására irányuló kutatásba illeszkedik. Fejlesztő programunkkal a hallgatók pályával való azonosulását, a jobb beválást szeretnénk biztosítani. Ugyanakkor a program eredményeként remélhetőleg láthatóvá válnak már a képzés első felében azok a hallgatók, akik a pályához inadekvát személyiségjellemzőkkel bírnak. A kutatás elméleti alapjai A pedagógusképző intézményektől jól körvonalazott, kidolgozott elvárásrendszer kéri számon, hogy magas színvonalon képzett, oktató-nevelőmunkára alkalmas pedagógusok kerüljenek a pályára. Azt is leírja, hogy hogyan működjenek mint értelmiségiek, sőt bizonyos személyiségjellemzőket is előír. Ilyenek például: önfegyelem, alturizmus, kreativitás, döntési képesség stb. Mindezek mint szocializáló hatóerőt festik meg az ideális pedagógus képét, aki hatékony és jól funkcionál a pályán. A felsőoktatásban végzett kutatások szerint a képzésben erre irányuló törekvéseket nem sikerült letapogatni. Milyen képzési forma tesz például értő, jól kommunikáló, autonóm, kreatív pedagógussá egy hallgatót? Valójában a pálya egyetlen részterülete, az oktatómunkára való felkészítés jelenik meg a négyéves képzési rendben. Erről ír S. Faragó Magdolna, amikor megállapítja, hogy "ha a képzési célok ismereti és képességszinten többé-kevésbé megvalósulnak is, ez nem jelenti azt, hogy egyben automatikusan motivációs erőként hatnak."

1 Indokolt tehát annak ismerete, hogy milyen pályaaspirációval indulnak hallgatóink a tanárképző főiskolánkon. Ha ezeket ismerjük, akkor lehetővé válik attitűdjeik alakítása, esetleg korrigálása a képzés folyamán. Továbbá abból kell kiindulnunk, hogy a pályaképük egyrészt azokon a konvencionális sztereotípiákon alapulnak, melyek a társadalomban élnek, másrészt saját megélt szereptalálkozásaikon, melyekkel iskoláztatásuk folyamán szembesültek. A saját aspiráció viselkedési szándékként fogható fel, mely szervezi a választásaikat, döntéseiket. Elővizsgálataink szerint sok esetben sem a pályakép, sem a saját elvárás — mint a pályaattitűd két komponense — nem kedvez a képzési célok megvalósításának. Abban az esetben sem, amikor a hallgató saját döntése alapján kerül a főiskolára. A pályaattitűd hierarchikus kognitív-motivációs struktúrájában a szereppel való azonosulás első kezdeményei nem, vagy alig mutatkoznak meg. Gyakran saját 84