Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Sectio Historiae (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Makai János: Néhány megjegyzés M. P. Pogogyin történetírói tevékenységének értékeléséhez

Mindenesetre Jurij Dolgorukij fia nem elhanyagolható történelmi szerepe miatt nem lett monográfiák főszereplője. Ezt tapasztaljuk, ha végigkísérjük a Bogoljubszkij-értékelés történetét az orosz historiográfiában. Karamzin és követői, valamint az államjogi iskolához tartozók általában pozitív Bogoljubszkij-képet hoztak létre. A dekabristák és a forradalmi demokraták nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a fejedelemnek. Nem pozitív vagy egyenesen negatív véleményt többféle koncepciót képviselő történészek (V. Ny. Tatyiscsev, K. Ny. Besztuzsev-Rjumin, Ny. I. Kosztomarov, V. O. Kljucsevszkij, A. Je. Presznyakov, M. Ny. Pokrovszkij) is formáltak.

1 Azonban bármilyen előjelű értékelést adtak is az orosz történetírók Andrej Bogoljubszkijról, túlnyomó többségük jelentős történelmi személyiségnek tartotta. A szovjet történetírásban hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a téma kifejtése publikált tanulmány formájában még nem olvasható. Az első könyv a vlagyimir-szuzdali uralkodóról 1850-ben jelent meg Moszkvában. A szerzőnek, M. P. Pogogyinnak nem ez a legismertebb műve. Híresebb munkái közül a "Tanulmányok, megjegyzések és előadások az orosz történelemről" kiadása ekkor még nem fejeződött be, "Az óorosz történelem a mongol uralomig" pedig csak két évtized múlva látott napvilágot. A vlagyimir-szuzdali fejedelemről szóló könyvét azonban érdemes bemutatni, mert az Pogogyin történetírói koncepcióját jól szemlélteti, és a Bogoljubszkij-értékelés szempontjából sem mellékes. Ny. G. Csernisevszkijnek az volt a véleménye, hogy Pogogyin tudományos munkáinak "egyáltalán semmilyen tudományos jelentőségük nincs".

2 Ez a kijelentés meglehetősen sommásnak tűnik. Arra vezethető vissza, hogy a forradalmi demokraták bírálták Ny. M. Karamzinnak és követőinek tevékenységét. Pogogyin pedig annak a Karamzinnak a nyomdokain haladt, aki Oroszország történetét az állam történetével, az utóbbit pedig az egyeduralom történetével azonosította, és az államférfiak tetteinek eszmei és erkölcsi motivációit igyekezett feltárni. Mindketten azt tartották, hogy a történelemben a döntő szerepet a kiemelkedő személyiségek játsszák. A múlt eseményeit, folyamatait elsősorban az uralkodók tevékenységét alapul véve mutatták be. Pogogyin csaknem két évtizedig tanított a moszkvai egyetemen. Először egyetemes, majd orosz történelmet. Az egyetemes történeti kérdésekben Guizot nézeteit fogadta el. Érdeklődésének homlokterében azonban a szláv népek, kiváltképpen az óorosz nép múltja állt. Jól felépített és egységes koncepcióval nem rendelkezett. Az orosz történelmet teljesen eredetinek, máshoz nem hasonlíthatónak fogta fel. Azt tartotta, hogy azt következtetések és általánosítások segítségével lehetetlenség megérteni, értelmezni. Bár egyes nézetei, például a pravoszlávia szerepének értékelése, a szlavofilokhoz közelítették, a hivatalos irányzathoz 90