Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)
III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Edelényi Béla: A hazai madarak belsőélősködő férgei I.
Az Echinostoma revolutum három. Anas plathyrhyncha vakbeléből és vékonybeléből került elő. A gazdaállatok származási helyei: Balatonzamárdi Töreki-láp, Füzesgyarmat és a Hortobágy voltak. A Füzesgyarmatról és a Hortobágyról származóban 3, illetve 8 db, a Balatonzamárdi Töreki-lápról származóban egy kifejett és egy egészen fiatal példány volt. Ezek a mételyek leginkább a vakbélben tartózkodnak, illetve vándorlásuk végcélja a vakbél, amire abból következtetek, hogy a vakbélben mindig kifejlett nagy példányok voltak, míg a vékonybélben fiatalabb, kisebb, sőt egészen fiatal, ivarérettségüket még el nem ért egyedek. Az E. revolutum teste karcsú, megnyúlt. Legnagyobb szélességét a petefészek és a herék szintjén, a testhossz negyedik hatodában éri el. A testfelület első negyede, de ennek is különösen az első fele, tövisekkel sűrűn be van borítva. A hasi szívókorong környékén már csak szórványosan láthatók a tövisek, majd rövidesen teljesen eltűnnek. Különösen hatalmas és szabályos sorba rendeződött tövisek láthatók a medialis vonalban húzódó árokszerű bemélyedés mindkét peremén. Egy ilyen tövist megmérve, hosszát 0.045 mm-nek, szélességét az alapján mérve 0,0144 mmnek találtam. Bőrizomtömlője jól fejlett, amit erőteljes mozgása igazol. A szívókészülékek a test elülső negyedében vannak. A száj szívókészülék a test elülső végén kialakult gallérszerű képződmény közepén található. Viszonylag kisméretű. A gallér peremén 37 db tompavégű tövis helyezkedik el, három csoportban. Egy-egy csoport, mindegyik 5—5 tövissel, a gallér két belső, medialis végénél helyezkedik el. Ezeket nevezik saroktöviseknek. A harmadik csoport 27 db tövisből áll, s a 5. ábra: Echinostomum revolutum, Froelich, 1802. Kifejlett példány testének elülső ötöde. (Eredeti felvétel.) szsz—szájszívó, pph—praepharynx, ph— pharynx, oe— oesophagus, b—bél, gp— genitalis pórus, czs—cirruszsák, hsz—hasi szívóka.