Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Zétényi Endre: Albert Ferenc

renc életére és munkásságára nézve az 1868. augusztus 21—29. között Egerben lezajlott nagygyűlés kiemelkedő jelentőségű. A találkozó egyik titkára és az összejövetelről készült évkönyv szerkesztője Albert Ferenc volt. A 412 oldalas kiadvány nívós fejezeteket tartalmaz, benne 2 kőnyomatú arckép, 2 színes, 2 kőnyomatú tábla, 50 fametszet s egy földtani térkép is el van helyezve. Albert az évkönyvben Tittel Pált, a mesterét méltatja kiváló cikkben. Megragadó képekben emlékezik meg róla — az életrajzban. Tittel érdemeinek az ecsetelése mellett saját magáról is véleményt alkot — illő szerénységgel. Szereti a képletes kifejezéseket: „... Az idő képzeletem egykor könnyen mozgó szárnyait megnyírbálá . . ." írja 1868-ban A természetvizsgálók gyűlésednek gyakori látogatója, előadója, kedvelt népszerű alakja volt. Még rögtönzött előadásai is az ékesszólás mintái voltak. A debreceni gyűléssel kapcsolatban jegyezte fel egyik életrajzírója [8] a következő esetet. Egy kirándulás elmaradt. Az erre szánt időt ki kellett tölteni. Erre a célra műsoron, kívüli előadásra kérték fel Albert Ferencet, aki két órán kérésztől beszélt a nagyrészt nőkből álló hallgatóság előtt, — „humorának felcsillanó fényével világot deritve az ismeretlen titkokban." — ,,Az ilyen előadás hasznát és nagy befolyását a művelődésre, a tudomány terjesztésére csak az képes felfogni — írja C-hyzer Kornél —, aki szemtanuja volt annak, hogy mily gyújtóerővel bír az olyan ember, kit az ismeretek dús tárháza ápol és nevel." Az egri nagygyűléssel kapcsolatosan jelent meg legismertebb irodalmi műve ,.Heves és Külső Szolnok egyesült vármegyéknek leírása " írta és többek közreműködésével szerkesztette Albert Ferenc. Előszóban a vándorgyűlés feladatáról írt. Az összejövetel fő célja, hogy a „mai korban bámulandó módon fejlődött és éppen azért a nemzetek anyagi jólétének egyik leghatalmasabb emeltyűjévé vált természettudományokat édes hazánkban és életrevaló derék nemzetünk között is honosítsák, terjesszék és számukra minél több tehetséges munkást nyerjenek." Bírálta a régi közoktatási állapotokat, amidőn így írt: „... a természettudományok hazánkban mily ki nem elégítőleg taníttatnak. Hogy e tudományok hazánkban meggyökerezhettek, abban nagyrésze volt a kiváló tudósok sorozatos vándorgyűlésének." Továbbá azt jelöli meg célul, „mely szerint azon megyék természeti leírását egy-egy nagy gyűlés felveszi tervei közé, már amelyik megyében az összejöveteleket rendezik." Így érthető, hogy a földrajz-tudomány területén is említésre méltó kutató és ismeretterjesztő munkát végeztek. Az egész mű 7 fő szakaszra oszlik. Az első rész a kettős megye földrajzi viszonyait tárgyalja, amit szintén Albert Ferenc írt. Munkája megírásához gazdag, „kútforrással" rendelkezett, főleg Hunfalvi Pál írásait használta fel, de személyesen is sok adatot gyűjtött, pl. több magasságmérést hajtott végre. Az éghajlati viszonyokat elsősorban a 17 éven át saját maga által Egerben észlelt adatok alapján dolgozta, ki. Ebből a leírásból derül ki, hogy Szolnok megyét miért nevezték abban az időben „Külső Szolnok" néven. Albert előadása szerint Szolnok vármegye főispánjai másfél évszázadon át egyszersmind erdélyi vajdák! is voltak. E főurak Erdély belsejében laktak, a tőlük messzebb eső magyarországi Szolnok megyét „Külső" jelzővel látták el, hogy a Szilágyságban elterülő Szolnok megyétől megkülönböztessék. A természeti viszonyokat kritikával ismerteti, élesen elítéli a gondtalan erdőirtást. Leírásában vitát folytat a csapadék évi mennyiségének, s a megye erdősítésének az összefüggéséről Bécsi János nevű szolnoki orvossal, aki az időjárás szolnoki adatait jegyezgette fel rendszeresen. Albert Ferenc véleménye szerint a terü-404