Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A mozgás kérdése a földrajzi környezetben

ben) megmaradt, mi emelte fel a vízpárát, és miféle energia dolgozik a leeső vízcseppek mozgásában. c) A folyók lefelé mozgása az esőcseppek útjának a meghosszab­bítása. Ha ebben a mozgásban nem a Föld vonzóereje érvényesül, honnan veszik akkor a folyók, a magas hegységről alányomuló glecs­cserek a Föld felszínét átalakító hatalmas energiát? A „taszító" (hő) energiából aligha, hiszen ennek már a kicsapódásnál át kellett alakul­nia, fel kellett szabadulnia és át kellett mennie a környezet levegőjébe. A földrajzi jelenségeknek ezek nem éppen fontos részletkérdé­sei ezért szorítkoztunk csupán a probléma kijelölésére. A földfelszíni anyagmozgás három fő mozzanata — W. Penck szerint — a kőzet­anyag előkészítése (aprózódás, mállás), a hordalék elszállítása és fel­halmozása. A mállásban a kémiai átalakulás viszi a főszerepet az anyag többi mozgása mechanikai természetű. A két jelenség szorosan összefügg az éghajlati viszonyokkal (meleg, nedvesség), földi elter­jedésük ezért periódusos, másrészt zonálís. Általános letárolás (denudáció). Fő formái a felszíni leöblítés, a lejtőn való tömegmozgás, a folyóvíz és a jég munkája (erózió, akku­muláció), valamint a szél munkája (defláció, eolikus erózió). Valameny­nyi jelenségnek ami pusztítás, önmagában hordott dialektikus ellentéte az építés, a felhalmozó munka. Letárolás nincs felhalmozás nélkül és viszont. Veszendő anyagról nem lehet szó, a pusztítás, építés mennyi­ségileg is egyező folyamat. Az általános letárolás helyenként különböző mértékű és más mi­nőségű folyamat. Formájában, erősségében egyaránt zonálís jelenség. Egészen más természetű a füves puszták, a tundrák, vagy a zonálís sivatagok övében, más a trópusi területeken. Egyik helyen a víz, a má­sikon a jég, egy harmadikon a szél a fő mozgó és mozgató energia, a formai különbségek alapja. A felszín fő jellemvonásait mindig a leg­erősebben ható tényező dönti el annak ellenére, hogy valamennyi té­nyező szintéziséről van szó. A sivatagban például a deflációs folyama­tok állanak az előtérben, a sarkvidéken a jég a fő eróziós tényező. Morfológiai szintek. A morfológiai viszonyok zonalítása az exogén erők területi megváltozását tükrözi horizontális irányban. A zóná­kon belül viszont kialakulnak a magassági morfológiai szintek. Felfelé haladva az exogén hatások általában erősödnek. Nagy magasságban eljutunk Penck denudációs határszintjéhez. Magasabbra hegység nem is nőhet, ebben a magasságban éppen annyit pusztul, mint amennyit emelkedik. Kialakul itt a belső és a külső erők dinamikus egyensúlya, rendkívül intenzív harci területe. A denudációs határszint magassága nem lehet mindenütt egyenlő, és nem lehet a sarkok felé egyenletesen süllyedő szint. Nem lehet, mert a földkéreg mozgása (emelkedése) és az exogén erők hatása a földkéreg különböző pontjain más gyorsasá­gú, illetőleg más erejű. Időbeli ingadozást is mutat. A denudációs ha­társzint ezért szabálytalan és zonálisan változó görbe felület. Aláhaj­ló részein az exogén erők, kiemelkedő hullámain az endogén erők ak­tívabbak és határozzák meg az anyagmozgás fő formáit. K. K. Markov geomorfológiai szemléletében egy ilyen görbe felü­-379

Next

/
Oldalképek
Tartalom