Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A Habsburg-segítség szerepe Eger vár 1552-es védelmében

A HABSBURG-SEGÍTSÉG SZEREPE EGER VÁR 1552-ES VÉDELMÉBEN Dr. SZÁNTÓ IMRE „Egröt az jó király igen óhajtja. Meg nem segélheti, azt szánja-bánja, Magyarországból lehet kevés hada, Vendégországból későn indult hada" így mentegeti Tinódi Lantos Sebestyén „Eger vár viadaljáról való ének"-ében a Habsburg királyt. Az országot bejáró lantos deák a török veszedelem megtörésének előfeltételét a feudális anarchia megszüntetésében és az ország egységének helyreállításában látta. Az ország egységének helyreállítását azonban tévesen Habsburg vezetés alatt képzelte el. A Habsburgok már a Hunyadiak óta akadályozták a magyarság önvédelmi harcát. A török hódításban ürügyet láttak Magyarország egy részének megszerzésére. A mohácsi vész körüli időkben az európai helyzetet a Habsburg császár, V. Károly és a francia király, I. Ferenc ellentéte határozta meg, mely a török elleni védekezést Európa szemében mellékhadszintérré szorította. V. Károly a török elleni harc fő szinterének nem Magyarországot, hanem a Földközi-tengert tekintette, ahonnét a török közvetlenebbül fenyegette birodalmát, mint Magyarország felől. A német birodalom nem érezte közvetlenül a török pusztítását és a Magyarországra nehezedő veszedelmet. A császár és öccse, I. Ferdinánd, feladatuknak tekintették ugyan a török elleni védekezést, a pusztulástól és szenvedéstől azonban elsősorban a német területeket akarták megvédeni. A Habsburgok főérdeke az osztrák örökös tartományok és nem a fogyó-pusztuló magyarországi területek megvédése volt. Bécs nem tekintette sürgős feladatának a török kiűzését és Magyarország szenvedésének megrövidítését. I. Ferdinánd magyar király és az osztrák örökös tartományok ura Budavár elvesztése után a török háborúnak bármi áron való befejezésére határozta el magát. Ebben támogatta őt bátyja, V. Károly német-római császár, aki a keleti határ békéjében nyugati feladatainak megkönnyítését látta. Az 1541. évi fegyverszünet, majd az 1547. évi békeszerződés kimondotta a békeállapotot I. Ferdinánd és V. Károly, valamint Szolimán szultán országai között. A magyar király csonka országáért évi 30 000 arany adófizetésre kötelezte magát. Miután a vallásháború 1551. őszén újból kitört Németorszában, Ferdinánd sem fivérétől, V. Károly császártól, sem a német birodalmi rendektől segélyt nem 21 321