Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Nagy Sándor: „A bor" szerepe a magyar dráma fejlődésében. (Részlet egy készülő Gárdonyi-tanulmányból)

tárja elénk. Az előzményeket a szereplők párbeszédéből tudjuk meg: Rebeka West egy egészen más világból érkezett a családhoz, ő volt Rosmer felesége halálának az oka. A drámában Rebeka megvallja Rosmernek bűnösségét. Rosmerben erős a beléje nevelt erkölcsi felfogás, a felesége halála miatt érzett önvád, és az öngyilkosságot választja. Egyénisége nem tud kiszabadulni az erkölcs szabta gátak közül. Gárdonyinál a magyar paraszt egyéniségének felszabadításáról beszélhetünk, annak bemutatásáról, hogy a paraszt nem mechanikus gép, nem is komikus figura, hanem egyéniség, kinek akarata, mélyebb érzelemvilága is van. Nincs itt tartalmi, eszmei rokonság, csupán a szerkesztési és jellemzési sajátosságok azonossága tűnik fel. Nyilvánvaló, hogy így az egyéniség teljes kibontását el lehetett érni, ezért nyúlt Gárdonyi is ehhez a technikához. Csakhogy nála a részletek aprólékos kibontása, a cselekedetek, tettek háttérbeszorítása még jobban fokozza a naturalisztikus technika drámaellenes szélességét. A borban Gárdonyi nem exponálja azonnal alakjait, először apró helyzetekben villantja fel tulajdonságaikat. Baracs Imre munkából tér haza, az adófizetés foglalkoztatja, fia iránt érzett szeretetét bemutatja az író. Baracsné is fiával van elfoglalva, férjére rátámad, mert nem mondott ellent az ispánnak. Mindez közelebb visz bennünket a jellemek megismeréséhez. A szereplők párbeszédéből tudjuk meg, hogy miért nem iszik bort Baracs Imre már hét év óta. A múlt, — feleségének tett fogadalma, Juli nevelése, Baracs nősülés előtti élete — jelentős mértékben belejátszik a jelenbe, a fogadalom be nem tartása az összeütközés előidézője lesz. A dialógusok ismertetik meg a nézőt a múlttal, mint Ibsen drámájában. Aprólékos analizálással bontja ki az író a két főhős jelemét. A dráma itt is a két főhős lelkében zajlik, Gárdonyi egyetlen színváltozással oldja meg a szerkesztést. A második felvonásban a szín ugyanaz, mint az elsőben, az író azonnal be tudja mutatni a házastársak összezördülésének következményét a Baracs-portán, és el is indíthatja Baracs Imrében a töprengés folyamatát. A lelki ábrázolás igénye ilvmódon hat a szerkezetre Gárdonyi darabjában is. Mindez persze nem jelent azonos színvonalon való értékmérést, de azt mutatja, hogy bizonyos szempontból hasonló írói szándék megvalósítása (Ibsennél annak bemutatása, hogy az egyén a polgári társadalom csapdájában szenved; Gárdonyinál a paraszti egyéniség önállósításának igénye) azonos jellemzési és szerkesztési módot kíván az írótól. Persze Gárdonyi nem tudott annyira mélyen leásni a társadalom mélyére, mint azt Ibsen tette. Kár, hogy Gárdonyi nem tudta észrevenni a századforduló paraszti életének mélyebb, társadalmi erejű konfliktusát. Ezzel a boncolgató, részletező naturalisztikus technikával meg lehetett volna írni a nagy magyar drámát. Éppen ennek a mélyebb konfliktusnak hiánya adja Gárdonyi színműírói munkájának jelentős negatívumát. Akkor, amikor a napi sajtó is állandóan írt az aratósztrájkokról, a kivándorlásról, a csendőrsortüzekről, Gárdonyinak úgy sikerül bemutatni a paraszti egyéniséget, hogy a konfliktust egy családra korlátozza, nem szélesíti ki még egyetlen falu méreteire sem. Ez a parasztábrázolásmód az író szemléle316-